Hirdetés

A versenyképes gazdasági fejlődés egyik lehetőségeként kell tekinteni a kitermelhető ásványi nyersanyagainkra és a meglévő hazai energiahordozók elérésére – mondta Németh Lászlóné Sopronban, a Központi Bányászati Múzeum új, állandó kiállításának megnyitóján.

A nemzeti fejlesztési miniszter rámutatott: hosszú időn keresztül a bányászat nem volt fontos, ezért a kormány 2010-ben új szemléletet alakított ki. Kiemelte: hangsúlyt kell fektetni a szénvagyonra és a termálvizekre, ezeket elérhetővé kell tenni és stratégiai tartaléknak tekinteni.
Megfizethető energiaárakra van szükség – szögezte le, hozzátéve: lényeges, hogy nemcsak az importra akarunk támaszkodni, hanem a hazai nyersanyagforrásokra is. Ez utóbbiakat a lehető legnagyobb mértékben kell kihasználni, ennek jegyében pedig már az energiafüggetlenség megteremtéséről is beszélünk – hívta fel a figyelmet a miniszter.

Németh Lászlóné szólt arról, hogy tavaly több koncessziós pályázatot is kiírtak, most tartanak a szerződéskötéseknél, az eredmények értékelésénél. Ezek tapasztalatait felhasználva tervezik a folytatást, további pályázatokat írnak ki, részben a szénhidrogén-, részben a geotermikus kincsek felkutatására – jelezte. Arra törekszünk, hogy ennek az ágazatnak megteremtsük, vagy újrateremtsük a jövőjét" – fogalmazott a miniszter.
Ebből a szempontból is fontosnak nevezte a soproni Központi Bányászati Múzeumhoz hasonló kiállítóhelyeket, ahol az örökséget, az iparág történetét be lehet mutatni. A miniszter szerint a tárgyi emlékek megőrzése is szükséges ahhoz, hogy a kitűzött és az energiastratégiában megfogalmazott célok elérhetőek legyenek.
A tegnap megnyílt, Látványtár a bányászati energia felhasználásának történetéről című állandó, interaktív kiállítást az Új Széchenyi Terv 50 millió forinttal támogatta- írta az MTI.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás