Hirdetés

A vetélkedővel a használati tárgyainkban jelen lévő vegyi anyagokra és vásárlási szokásáinkra hívta fel a figyelmet az MTVSZ többek között egy telefonos applikáció segítségével. A felhasználók mellett hangsúlyt kapott a gyártók és forgalmazók felelőssége is.

A vetélkedőre a Magyar Természetvédők Szövetsége középiskolás korú diákokból álló 3 fős csapatok jelentkezését várta az ország bármely részéről. A vetélkedőn résztvevő tanulók megismerkedhettek az elkerülendő összetételű alapanyagokkal, felmérhették vásárlási szokásaikat, próbára tehették a hétköznapi vegyi anyagokkal kapcsolatos tájékozottságukat, és segítséget kaptak abban, hogy a jövőben tudatos vásárlókká  váljanak.

Mindezt változatos, kreatív, játékos feladatok segítségével, aminek következtében felismerhették az egyéni, közösségi cselekvési lehetőségeket, megoldásokat.
A helyezések a következők:

  • Domináns Gének
  • ECO triple
  • Csipet csapat
  • ÖKO 3-S
  • Kinder Kommandó
  • Titanic
  • Stratégisták
  • Favi

A beküldött szkennelések számai alapján pedig három külön helyezett is született:

  • Csipet csapat
  • Mangal Ica
  • ALTER-EGO

A Magyar Természetvédők Szövetsége gratulál minden csapatnak!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás