Hirdetés

A vidékfejlesztési miniszter felmentette az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, valamint a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatóját.

Németh Zoltán és Laki Zoltán pénteken vette át a felmondását. A miniszter rajtuk kívül még három felügyelőségi munkatársnak: két igazgató-helyettesnek és egy gazdasági igazgató-helyettesnek mondott fel. A felmentés okát Németh Zoltán és Laki Zoltán esetében természetesen indokolta az érintetteknek a minisztérium, erről azonban konkrétumokat nem közöl a tárca.

A győri székhelyű zöldhatóságot a jövőben dr. Buday Zsolt, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség eddigi munkatársa vezeti majd. A pécsi székhelyű felügyelőség igazgatója Varga István lett, aki eddig a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgató-helyettesi posztját töltötte be.

Több olyan hír is napvilágot látott, hogy az Észak-dunántúli Zöldhatóság dolgozóit ma reggel nem engedték be a munkahelyükre. Ezzel szemben az az igazság, hogy a felügyelőség informatikai rendszere hibásodott meg, és amíg a szakemberek dolgoztak a probléma helyreállításán, addig a dolgozóktól türelmet kértek. Délben mindenki felvehette a munkát, az új igazgató pedig egy állománygyűlést tartott a hatóság munkatársainak.

 

Kapcsolódó anyagok:

Vörösiszap miatt repült a felügyelőség vezetője?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás