Hirdetés
greenfo/mti

A Hubertus Agráripari Bt. ügyvezetője szerint szó sem lehet természetkárosításról a nagybereki madárrezervátumban, a védett terület vízszintje nem csökkent kritikusra. Csató András ezt azzal összefüggésben mondta, hogy az ügyben Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos természetkárosítás és hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt feljelentést tesz.

A Magyar Nemzet múlt szerdai cikke szerint a területtel kapcsolatban először a Vidékfejlesztési Minisztérium rendelt el vizsgálatot, miután május végén a Balatonfenyves melletti, különösen védett madárrezervátum vízszintje a kritikus szint alá süllyedt. A vizsgálat során kiderült, hogy nyolcezer hektárnyi állami földet – amely a védett területet is magában foglalja – évi 80 ezer forintért 99 évre adták bérbe 1992 áprilisban.

A lapnak Budai Gyula elmondta, az Állami Vagyonügynökség 1992-ben a Balaton-nagybereki Állami Gazdaság jogutódjaként létrehozott Hubertus Agráripari Rt.-vel kötött szerződést, s a hektáronkénti 10 forintos haszonbérleti díj egyebek mellett a vadászati jogokat is tartalmazta. A szerződések áttekintését követően a kormánybiztosi hivatal megállapította: alapos a gyanúja annak, hogy a szerződésben szereplő feltételek miatt az államot 7-8 milliárd forintos kár érte. Emellett a szerződésben több jogszabályellenes kitételt is találtak, ezért a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél a szerződés semmissé nyilvánítását és a terület állami birtokba vételét kezdeményezték – írta a Magyar Nemzet.

Csató András, a Hubertus Bt. ügyvezetője az MTI-nek azt mondta, az elszámoltatási kormánybiztos által kifogásolt haszonbérleti szerződésében azért szabták meg a 7700 hektár állami terület bérleti díját hektáronként évi 10 forintban, mert abból mindössze 2000 hektár alkalmas növénytermesztésre, további 4700 hektáron legelőgazdálkodást, erdőgazdálkodást folytat a társaság. A szerződés értelmében ugyanakkor feladatai közé tartozik a bérelt területet meghaladó, összesen több mint tízezer hektár vízelvezető rendszereinek üzemeltetése és fenntartása is. A vízkormányzással kapcsolatos feladatok ellátása – a csapadékmennyiségtől függően évi 30-80 millió forintba kerül, ez – mondta az ügyvezető – nagyjából arányban van a földbérlet piaci árának megfizetésével.

Közölte azt is, hogy a társaság mintegy 15 ezer hektárnyi területen birtokosa a vadászati jognak, amelyért a hatályos jogszabálynak és a piaci szintnek megfelelő díjat fizet.

A vélelmezett természetkárosítással összefüggésben az ügyvezető kijelentette, a védett terület vízszintje nem csökkent kritikusra, csupán a 2010-es nagy esőzések után próbáltak meg visszatérni a száz éve megszokott szintre, a jelenleg is érvényben lévő vízjogi engedélyüknek megfelelően. Ráadásul ismeretlen tettesek eltömítették a vízeresztő zsilipet, ezért kellett később gátátvágást is alkalmazni.

A feljelentés hírére reagálva múlt szerdán a Hubertus az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, az elmúlt csaknem húsz évben a Hubertus Bt. tevékenységét "mindenkor a korrektség és a jogszabályok tisztelete határozta meg". Mint írták, Balaton-nagyberek vízkormányzásával kapcsolatos kérdések tisztázására a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkárságával az egyeztetések folyamatban vannak, az ügyben várhatóan szeptember elején döntés is születik.

Hubertus Bt. hivatalos állásfoglalása (34 KB word)
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás