Hirdetés
Forrás: Klíma Klub

Prof. Dr. Láng István, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja szombaton átvette a Klíma Klub Tudományos Tanácsadó Testülete által megítélt Életműdíját.

Az eltűnt Életműdíj, mely a június 7-én megrendezett IV. Magyarországi Klímacsúcsról ismeretlen körülmények között eltűnt, és melynek sorsáról az elmúlt időszakban több híradó és médium is beszámolt sajnos nem lett meg, ennek ellenére a Klíma Klub azonnal elkezdte a díj újbóli elkészíttetését, melyet a mai napon sikerrel átadott Prof. Dr. Láng István részére.

Az Életműdíjat, Varga Dávid a Klíma Klub titkára vitte el a Professzor Úrnak és adta át neki a Klíma Klub Tudományos Tanácsadó Testülete nevében, akik ezt odaítélték a részére. Láng István Professzor Úr nagyon örült, hogy végre nem csak fotón, de élőben is láthatta, megkapta a díjat, és ismételten elmondta, hogy nagy megtiszteltetésnek tartja, és örömmel veszi azt át.

Prof. Dr. Láng István a konferencián egészségi állapota miatt sajnos nem tudott személyesen részt venni, de Prof. Dr. Somlyódy László méltató beszéde után a következő köszönő beszédet kérte, hogy olvassák fel a résztvevőknek:

„Üzenet a IV. Magyarországi Klímacsúcs résztvevőinek:
Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy Nekem ítélték oda a 2012 évi Életműdíjat! Számomra ez nagy megtiszteltetés, és a díjat köszönettel elfogadom!
Sajnos egészségi korlátaim most nem teszik lehetővé a díj átvételét az összejövetelen. Erre majd később kerülhet sor.
Eddigi szakmai pályafutásom három kulcs szóval foglalható össze: környezetvédelem; fenntartható fejlődés; klímaváltozás. De szeretnék még egy negyediket is hozzáfűzni a jövőben: ez a túlélés fogalma.
Túlélés globális és nemzetközi szinten egyaránt, a következő időszak természeti és társadalmi problémái közepette. Remélem sikerülni fog.

Köszönöm a díjat!”

Az eredetileg átadandó Életműdíj, melynek a IV. Magyarországi Klímacsúcs végén tűnt el azóta sem került elő. A rendőrségi feljelentést követően további információk egyelőre nem kerültek napvilágra, így a Klíma Klub végleg lemondott arról, hogy az illetéktelenül elvitt díj visszakerüljön. A most átadott szobor és érem tökéletesen megegyezik az előző alkotással, és Péter Ágnes Munkácsy díjas szobrászművész szerint még egy kicsit jobban is sikerült.

A IV. Magyarországi Klímacsúcs a díj eltűnését leszámítva óriási sikerrel zárult és sikerült és sikerült idén is a legrangosabb nemzetközi és hazai, politikai, gazdasági és tudományos előadókkal, vállalati felsővezetőkkel és civil szervezetek jelenlétével megrendezni. A IV. Magyarországi Klímacsúcs, mely az eddig sokat hallott klíma-éghajlat és fenntarthatósági kommunikáción és párbeszédeken túlmutatóan újfajta megközelítést és valós hozzáadott értéket tudott teremteni. A konferencia keretét Prof. Dr. Jolánkai Márton, az MTA doktora, egyetemi tanár megnyitója és az elhangzottak összegzése adta. A pódiumbeszélgetéseken olyan témák kerültek átbeszélésre, mint a klíma és válság kérdésköre, a tudomány és éghajlatpolitika kapcsolata, illetve az energetika környezeti hatásai. A pódiumokat a Klíma Klub Tudományos Tanácsadó Testületének professzorai vezették: Prof. Dr. Molnár Sándor, Prof. Dr. Kerekes Sándor és Prof. Dr. Somlyódy László. Az elhangzott előadások hamarosan a klimaklub.hu weboldalon is elérhetőek lesznek!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás