Hirdetés
greenfo/MTI

A dél-afrikai oroszlánokat korábban a trófeáért vadászták, most az ázsiai hagyományos gyógyászatban felhasznált csontjukért folyik a hajsza. Az oroszlánvadászat Dél-Afrikában engedélyezett, évente mintegy 500 egyedet ejtenek el.

Többségüket állatkereskedésekben nevelik fel, ahonnan az egész világ állatkertjeibe szállítanak nagymacskákat. A vadászok eddig csak a trófeákért fizettek, az állatokat kitömték, hogy a vadász ebédlőjét díszítse. A húst a kutyáknak adták, a csontokat pedig Ázsiába szállították.

2008 óta egyre nagyobb mennyiségű oroszláncsontot szállítanak Ázsiába, főként Vietnamba és Laoszba. A megőrölt csontot szerelmi bájitalok vagy – az ázsiai tigrisek számának vészes fogyatkozása miatt – az úgynevezett tigrisbor összetevőjeként használják. Az árak egyre emelkednek, egy oroszlántetem ma már 10 ezer dollárt (2,2 millió forintot) kóstál. „Nemrégiben számos laoszi kezdett el hirtelen érdeklődni a trófeavadászat iránt" – mondta Pieter Kat, a LionAid civil szervezet vezetője. Az új kliensek inkább nőstényt lőnének, amelynek a vadászata jóval olcsóbb (mintegy 4000 dollár, azaz közel 900 ezer forint) – tette hozzá.

A vadászok többsége esküszik arra, hogy csak a trófea érdekli, így a szafariszervezők és az oroszlántenyésztők legálisan eladhatják a csontokat. Pieter Potgieter, a dél-afrikai oroszlántenyésztők szövetségének elnöke szerint az üzletet szigorúan ellenőrzik, a csontokat csak akkor vihetik ki az országból, ha megbizonyosodnak arról, hogy az állatot törvényesen lőtték ki, vagy természetes halállal múlt ki.

Paul Hart, egy Fokváros térségbeli oroszlánmenhely vezetője szerint azonban mostanában a csontjukért tenyésztik fogságban az oroszlánokat. Dél-Afrikában állítólag 5000 oroszlán él fogságban. A természetvédelmi parkokban és rezervátumokban szabadon élő 3000 példányra is elvileg veszély leselkedik, annál inkább, mert a vadon élő állatok csontjai még keresettebbek Ázsiában. Chris Mercer állatvédő szerint csak idő kérdése, hogy a vadorzók is megjelenjenek a piacon.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás