1990-től 2006-ig nőtt, az azt követő hat évben lényegében visszaállt az 1990-es szintre az energiafogyasztás az Európai Unió 28 tagállamában – derült ki az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak ma közölt összesítéséből. Orbán bűnrossz üzlete.
Az összeállítás szerint 1990-ben 1670 millió tonna olajegyenértéknyi volt a bruttó energiafogyasztás az EU jelenlegi 28 tagállamában, a fogyasztás 2006-ban érte el a tetőpontját 1830 millió tonnával, majd 2012-ben 1680 millió tonnára csökkent. A magyar energiafogyasztás kissé eltérő mintázatot követett: a bruttó belföldi energiafelhasználás mértéke az 1990-es 28,8 millió tonnáról tíz év alatt 25,3 millió tonnára csökkent, innen nőtt 2006-ig 27,5 millió tonnára, azóta csökken, 2012-ben 23,6 millió tonna volt. A 28 tagállamból Magyarországon volt a negyedik legmeredekebb csökkenés a 2012 előtti hat évben.
2006 és 2012 között a 28 tagországból 24-ben csökkent az energiafogyasztás, és csak Észtországban és Hollandiában nőtt érzékelhetően (11,6 és 2,9 százalék). A 2012-es adatok szerint az öt legnagyobb európai fogyasztó (Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és Spanyolország) adta az összfogyasztás 64 százalékát.
A 28 országból egyedül Dánia volt nettó energiaexportőr – elsősorban a kőolaj- és földgázkitermelésnek köszönhetően -, és csak hat országban volt 33 százalék alatt az import energia aránya: Észtországban (17 százalék), Romániában( 23 százalék), Csehországban (25 százalék), Svédországban (29 százalék), Hollandiában és Lengyelországban (31-31 százalék).
A legnagyobb arányban Málta (100 százalék), Ciprus, Luxemburg (97-97 százalék) és Írország (85 százalék) függött a külföldről érkező energiától. A legnagyobb fogyasztók közül Olaszország (81 százalék) és Spanyolország (73 százalék) függött a leginkább az import energiától. Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el, 52 százalékos függőségi rátával, hajszállal az EU-átlag alatt.
Ami az energia előállítását illeti, 2012-ben a legnagyobb termelő Franciaország volt 133 millió tonna olajegyenértékkel, ami az EU-28-ak teljes termelésének a 17 százaléka. Dobogós volt még Németország (124 millió tonna, 16 százalék) és Nagy-Britannia (116 millió tonna, 15 százalék).
Az energiafajták közül a legnagyobb mennyiségben atomenergiát állítottak elő (228 millió tonna), ezt követte a megújuló forrásokból előállított energia, vagyis az, amelyet vízi erőműben vagy biomasszából nyertek, továbbá a geotermikus energia, a szélenergia és napenergia (összesen 177 millió tonna). A nem egészen 800 millió tonnás termelésből meghatározó részt képviseltek még a szilárd üzemanyagok (elsősorban a fekete- és barnakőszén, 166 millió tonna) és a földgáz (133 millió tonna).
A két legjelentősebb atomenergia-termelő Franciaország (110 millió tonna olajegyenérték, a teljes mennyiség 48 százaléka) és Németország (26 millió tonna, 11 százalék) volt. Megújuló energiából Németország, Franciaország és Svédország állított elő a legtöbbet (33, 21 és 19 millió tonna), szilárd tüzelőanyagból Lengyelország (58 millió tonna, 35 százalék) és Németország (48 millió tonna, 29 százalék). A legjelentősebb földgáztermelők Hollandia (57 millió tonna, 43 százalék) és Nagy-Britannia (35 millió tonna, 26 százalék) voltak 2012-ben az EU jelenlegi 28 tagállama közül.
Magyarország 10,5 millió tonna olajegyenérték energiával járult hozzá az EU teljes termeléséhez, ezzel a középmezőnyben foglal helyet, kicsivel az EU-átlag alatt. Ebből 2012-ben 4,0 millió tonna volt atomenergia, 2,0 millió tonna megújuló energia, 1,8 millió tonna gáz és 1,6 millió tonna szilárd tüzelőanyag. (MTI)
Varga Mihály gazdasági miniszter – bár korábban ígéretet tett rá – nem vitte be a parlament utolsó ülésnapján a honatyák elé a paksi paktumhoz kapcsolódó hitelmegállapodást. Hogy olcsó lesz-e a paksi áram, arra nézve továbbra is csak remények és ígéretek állnak szemben vázlatos, de a drágaságot bizonyító kalkulációkkal. A kormány minden erővel igyekszik megakadályozni, hogy az Országgyűlés és a közvélemény a kérdést egyértelműen eldöntő információkhoz jusson – a számok azt valószínűsítik, hogy nem véletlenül.
A két új, 1000 megawattos paksi blokk – amennyiben hihetünk a kormányzati állításoknak – nettó áron, az elengedhetetlen csatlakozó beruházások (és a hulladékkezelésnek az építéssel összemérhető költségei) nélkül, 3600 milliárd forintba kerül majd. Egy megawattnyi áramtermelő kapacitást tehát 1,8 milliárd forintért veszünk, ebből kellene kitermelni – Orbán Viktor magyarázata szerint – a térség legolcsóbb áramárát, illetve a hosszú távú rezsicsökkentést. Az a gyanúnk, hogy a miniszterelnök saját korábbi, nagyon határozott állításával szemben („ha az ország pénzéről van szó, rossz üzletet nem kötök”) alaposan elszámította magát. A legutóbbi idők magyarországi megújulóenergia-beruházásai egységnyi energiatermelő kapacitására vetítve mind-mind szignifikánsan (olykor egy teljes nagyságrenddel) olcsóbbak voltak, mint amennyiből ő atomerőművet vett nekünk az oroszoktól.
A 2013 novemberében átadott pécsi biomassza-erőmű esetében 340 millió forintért, a mosonszolnoki szélerőműtől mindössze 187 millióért – a most körvonalazódó paksi ár alig egytizedéért! –, a szegedi naperőműtől (amelyet meglehetősen furcsa körülmények között, a legdrágább árajánlattal építhetett meg az Orbán vejét is az igazgatósági tagjai között tudó egykori Közgép-leánycég) 900 millióért kapott a befektető és/vagy az ország egy megawattnyi kapacitást, azaz ezek az összegek állnak szemben a Paks II.-nél minimálisan szükséges 1,8 milliárddal.
A fenti adatok azt bizonyítják, hogy a magyar miniszterelnök bűnrossz üzletet kötött Putyinnal. Mert igaz ugyan, hogy a nap nem süt ránk állandóan, és a szél sem fúj mindig, de biomasszából és geotermikus energiából kimeríthetetlenek a készleteink, és még az Orbán-kormány energiastratégiája szerint sem az egyetlen telephelyen megduplázott atomerőmű, hanem a sokféle energiaforrásra alapozó decentralizált energiarendszer garantálja a legbiztonságosabb energiaellátást. Ráadásul forint-fillérre végigszámolt forgatókönyvek vannak – nemcsak a Greenpeace-től, hanem a Corvinus egyetem energiagazdasági kutatóközpontjától és az erősen kormányközeli Századvégtől is – arról, hogy a Paks II. kényelmesen kiváltható lenne megújulókkal és energiahatékonyság-növeléssel. Vagyis nagyon drágán vásároltunk egy nagy környezeti és politikai kockázatú, minimum kérdéses megtérülésű atomprojektet Orbán Viktor egyszemélyi döntése nyomán, pedig lett volna sokkal olcsóbb alternatíva- írta Hargitai Miklós a nol.hu-n.
