A rovat kizárólagos támogatója
A múzeumi negyed programjának farvizén váratlan sebességgel elfogadott, látványtervezett és költségvetett terv – gyerekek, mire lehetne elverni még néhány milliárdot? – a gombhoz varrt kabát bevált szabásmintáját követi: álmodjunk egy éktelenül nagy épületet, azután találjuk ki, hogy mire is volna jó!
Mindig nyomasztott a szűk ketrecben tébolyultan rohangáló vagy magukba roskadva heverő állatok látványa. Becsültem Persányi Miklóst, aki az állatkert-igazgatók közül talán a legtöbbet tett azért, hogy enyhítsen a városligeti börtönükben sínylődő lények kilátástalan helyzetén. Úgy éreztem, még a Vidám Park feláldozása sem túl nagy ár, ha néhány négylábú társunk ezáltal tágasabb kifutóhoz jut.
Annál nagyobb volt a csalódásom, amikor kiderült, hogy a lebontott vurstli helyén csak egy divatos, újmódi vurstli épül, valahol Disneyland és a Jurassic Park között, amelyben az állatoknak és növényeknek is jut persze komoly szerep: közönségcsalogató és bevételnövelő minőségükben. Ez lesz a furcsa nevű biodóm, bármi legyen is az, mindenesetre Európa legnagyobb és legmagasabb biodómja: ennyi az, amit biztosan tudni róla. Egyelőre 25 milliárdot szánnak rá – erről viszont azt lehet biztosan tudni, hogy nem lesz elég, de sebaj. A pénz nem számít, ha arról van szó, hogy utolérjük, sőt megelőzzük Németországot, Angliát – ha másban nem, legalább biodómban.
A múzeumi negyed programjának farvizén váratlan sebességgel elfogadott, látványtervezett és költségvetett terv – gyerekek, mire lehetne elverni még néhány milliárdot? – a gombhoz varrt kabát bevált szabásmintáját követi: álmodjunk egy éktelenül nagy épületet, azután találjuk ki, hogy mire is volna jó! Rosszindulatú rágalom, kiáltják majd a vállalkozás hívei, számtalanszor elmondtuk, hogy a biodóm a Kárpát-medence évmilliókkal ezelőtti élővilágát fogja bemutatni. Tehát kardfogú tigrisek, barlangi hiúzok, kisebb-nagyobb őshüllők szaladgálnak majd benne, ha jól értem. Mert ellenkező esetben, ha mégsem sikerülne erre az alkalomra feltámasztani a sajnálatos módon kihalt lényeket, ugyebár, nem marad hátra más, mint hogy mai trópusi vagy szubtrópusi állatokat, növényeket mutogassunk – az obligát dinócsontvázak árnyékában – azzal a felkiáltással, hogy valamikor ilyenek népesíthették be a Kárpát-medencét. Az őstenger egykori jelenlétére tekintettel építünk egy hatalmas akváriumot is – nagyobb lesz, mint Budafokon, a Campona bevásárlóközpontban –, és abba trópusi halakat költöztetünk, de akkorákat, amilyenek az állatkerti pálmaház akváriumában eddig nem fértek volna el. De jó lesz!
Mégiscsak az adófizetők pénze
Ha azt kérdeznék egy politikai döntéshozó testülettől, hogy akar-e 25-30 milliárdért még egy pálmaházat a budapesti állatkertbe a meglévő mellé, csak lényegesen nagyobb kivitelben, annak kötelessége volna nemet mondania, mert bármilyen sok pénz ficánkol is a zsebében, az mégiscsak az adófizetők pénze, amelyből előbb más, égetően sürgős közkiadásokat kellene fedezni, csökkenteni az állam külső adósságát, és a többi. Így azonban egészen más a helyzet. Kárpáti őslények a millenniumi Ős-Budavár helyén, a sumer–magyar rokonságnál is régebbi időkből, ez igen! Csónakázni talán nem nagy dolog, de ha vízi szafarinak nevezzük, dől majd a látogató. (Bedől.) S ha kiderül, hogy őshonosak hazánkban, nem egzotikus jövevények, mindjárt nagyobb kifutóhoz jutnak a szerencsétlen csimpánzok, elefántok, amelyeknek sivár és szűkös állatkerti élőhelyét már gyermekkoromban nagy ívben elkerültem, mert látványnak is borzasztó.
Hogy teljes legyen a homály, a biodóm csak része egy pannon park elnevezésű tervnek, amelyben a biodómon kívül (ha jól értem) mesevár, állatsimogató és madárkórház is helyet kap, valamint, dómon kívül és belül, mindenféle közönségszórakoztató létesítmények. Ezekre okvetlenül szükség lesz, mert a közönség becsalogatása és pénzének kicsalogatása ezúttal létkérdés. A biodómnak ugyanis nemcsak az építése, hanem a fenntartása is pokoli sokba kerül majd minden évben. Ha a körülbelül három hektár alapterületű, negyven méter magas üvegház fűtésére, hűtésére és szellőztetésére gondolok, elfog a kíváncsiság, és látni szeretném, milyen bevételek és miféle számítás alapján ellentételezik mindezt az üzleti tervben. A nagyság átka. Mert nagy lesz és átkozottul csúnya, szerintem. De legalább jól látszik majd messziről is. Hogy könnyebb legyen elképzelni: a legmagasabb városligeti fák koronájánál majd kétszer magasabb lesz. (Most emelje fel a kezét az a kedves olvasó, aki úgy érzi, hogy erről az egészről megkérdezték, és ő mint érintett városlakó a beleegyezését adta hozzá!)
Annyit azért még megjegyeznék – tudom, nem ez a lényeg, de mégis –, hogy egy működő madárkórház esetében a teljes nyugalom és a csend nélkülözhetetlen a gyógyuláshoz – tessék megkérdezni a téma gyakorló hazai szakembereit! Oda tehát látogatókat rendszeresen beengedni nem lehet, és ezért nem is lesz madárkórház ebben a vurstliban, csak előre szólok.
Ne az állatkerttől és ne a Városligetben!
Komolyra fordítva a szót: ne keverjük össze a dolgokat! Hogyha valaki üzleti alapon megapálmaházat építene a saját kockázatára, én sok sikert kívánok neki. De ha a buzgón fakadó költségvetési források vizére számít, hogy azok öntözzék, fűtsék légvárait, akkor részletes hatástanulmányt, megalapozott költségvetést és nyilvános ellenőrzést követelek, állampolgári jogon. S ha mindez együtt volna, akkor is azt javasolnám, hogy ne az amúgy is szűkös állatkerttől vegye el a helyet, s ne a túlépített Városligetben kísérletezzen.
Mellesleg: miért kell ebben az országban mindennek egy helyen, a fővárosban történnie? Az állatkertek divatját lassan felváltja Európa-szerte a szafariparkoké. Végre eljutottunk idáig: korunk embere kevesebb ketrecre, több természetre, természetközeli helyzetben megfigyelhető állatokra vágyik, és hajlandó ezért utazni, fizetni. Javaslom, hogy az őspannon Disneylandre szánt összeg harmadából hozzunk létre egy világszínvonalú szafariparkot a gödöllői vadaspark egy részén, és abba telepítsünk ki a fővárosból minél több jobb sorsra érdemes állatot! Ugyanakkor épüljön Pesten is egy új pálmaház, mert ha épülhet, hát miért ne, de csak akkora, hogy például egy elefántcsaládnak elég tágas legyen! Mert az állatkertekre is áll az, ami a világvárosokra: a turista ott szeret lenni, ahol a bennszülöttek is jól érzik magukat. Tudom, sok minden hiányzik még ehhez Budapesten – s az állatkertben is –, de legkevésbé a vásári látványosságok és szuperprodukciók.
Lányi András írása a Magyar Nemzet 2015 május 30-i számában jelent meg.
A vélemény rovatban közölt cikkek nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját.
Kapcsolódó anyagok:
