Hírek
Elkészült és várhatóan év végéig hatályba lép a Balaton új nádtérképe, amelynek készítése során több száz illegális kikötőhelyre és feltöltésre bukkantak – mondta Csonki István, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.
Hírek
A Balaton ékköve városfejlesztési program harmadik üteme fejeződött be azzal, hogy felavatták a mintegy 10 hektáros Kiserdő elnevezésű közparkot Balatonfüreden; a 205 millió forintos uniós támogatáshoz 50 milliót tett hozzá a város.
Hírek
Végelszámolásra vár az 1,3 milliárdos adósságállományt maga előtt görgető, száz éves múltú, közcélú feladatiról leválasztott Balatoni Halászati Zrt. – közölte Klemm József, a társaság vezérigazgatója.
Hírek
A Balaton nyílt vizének minősége kiváló, vízszintje az utóbbi hónapok csapadékszegény időjárása ellenére elegendően magas – olvasható az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének összefoglalójában. A mikroszkópi vizsgálatokkal nem észlelték az ilyenkor szokásos korong alakú kovamoszatok elszaporodását.
Hírek
Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára személyesen nyitotta meg a Sió-zsilipet, és beszélt egyebek közt a Sió-csatorna rekonstrukciójának, valamint a Kis-Balaton térségében haladó vasútvonal átépítésének szükségességéről.
Hírek
Lezárta a dinnyési zsilipet, s ezzel megszűntette a Velencei-tó vízeresztését a Közép-dunántúli Környezetvédelmi- és Vízügyi Igazgatóság. A Balatonnál mindaddig fenntartják a vízeresztést, míg a tó vízszintje a szabályozási szint alá nem csökken.
Hírek
A magas vízállásnál befagyó Balaton merőben új problémát jelent a vízügynek, ezért javában zajlik az egyeztetés arról, mivel és miként törjék fel a tó vastagodó jegét, hogy megóvják a parti védműveket és létesítményeket.
Hírek
A Balaton körül található kilenc állami tulajdonú, betelt zagytér, ahová a Balaton kotrásakor szállították a kitermelt anyagot, összesen mintegy 200 hektárnyi közvetlen tóparti terület, amelynek kezelése és jövője is évek óta tisztázatlan.
Hírek
Nem nevezhető hatékonynak a Balaton illegális feltöltése elleni küzdelem, hiszen az utolsó, 12 ével ezelőtti teljes körű felmérés óta – amikor 367 engedély nélküli, 19 ezer köbméternyi, és 31 ezer négyzetméternyi feltöltés volt a tóban – mindössze három elbontását rendelte el a hatóság.
Hírek
Nem nevezhető hatékonynak a Balaton illegális feltöltése elleni küzdelem, hiszen az utolsó, 12 ével ezelőtti teljes körű felmérés óta – amikor 367 engedély nélküli, 19 ezer köbméternyi, és 31 ezer négyzetméternyi feltöltés volt a tóban – mindössze három elbontását rendelte el a hatóság.