November 3-án 87 éves korában otthonában, szerettei körében elhunyt Turi-Kovács Béla, aki a kisgazda és a polgári mozgalmak meghatározó alakja volt. A fideszes politikus 1998-tól volt parlamenti képviselő, 2014 óta pedig az Országgyűlés korelnöke, legidősebb tagja volt.
A rovat kizárólagos támogatója
A Duna mozgalomtól a Selyemgombolyítóig. In memoriam Vásárhelyi Judit
2023. október 31.
Szomorúan tudatjuk, hogy Vásárhelyi Judit, a Duna Kör egyik alapító tagja, a Duna Charta vezetőségének tagja, a Független Ökológiai Központ volt vezetője, a hazai környezeti nevelés jeles képviselője, az 1985-ös Alternatív Nobel-díj egyik megnevezettje, a Környezetünkért Díj és a Karátson Gábor Díj kitüntetettje súlyos betegség következtében eltávozott.
In memoriam Pifkó Dániel
2023. október 28.
Pifkó Dániel biológia-történelem szakos végzettségével munkássága során mindvégig kitűnően valósította meg az előremutató felfedező botanikai kutatások, valamint a múlt tiszteletének és feltárásának egyensúlyát. Pifkó Dániel 2023.10.25-én, Szerbiában a Cemerno-hegységben tragikus hirtelenséggel elhunyt. 46 éves volt.
Sólyom László elnök úr emlékére
2023. október 11.
Kivételesen hiteles személyiségét, környezetvédelmi ügyekben (is) példamutató cselekedeteit felidézve látszik igazán az a hatalmas űr, ami a leváltása óta betöltetlen maradt (noha az általa egykor elfoglalt köztársasági elnöki pozíció nem szűnt meg [csak átalakult]). 2013-as beszélgetés Sólyom László – valóban zöld – volt köztársasági elnökkel, akadémikussal.
Elhunyt az alkotmányos forradalom hőse: Sólyom László, az egykori harmadik köztársaság alapítója
2023. október 9.
81 éves korában 2023 október 8-án elhunyt Sólyom László jogászprofesszor, akadémikus, egyetemi tanár, az Alkotmánybíróság első elnöke, a Magyar Köztársaság 2005-2010 közötti elnöke – tudatta a volt köztársasági elnök titkársága az MTI-vel.
Karikó Katalin kapta az orvosi-élettani Nobel-díjat
2023. október 2.
A 2023-as orvosi-élettani Nobel-díjat Karikó Katalin és Drew Weismann kapták megosztva biokémiai felfedezéseikért, amelyek lehetővé tették egy hatékony mRNS-alapú vakcina kifejlesztését a COVID-19 ellen.
Schlitt Bence 2023. ifjú kócsagőre
2023. szeptember 26.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság ifjú kócsagőre Schlitt Bence, valamint mentora Pintér András természetvédelmi őr nyerte el a „Matula és Tutajos” címet. Szeptember 22-én, az idén ötven éves Hortobágyi Nemzeti Parkban, az idén 10 éves Ifjú kócsagőr program országos döntőjével egybekötött háromnapos záróeseményen hirdették ki a nyerteseket.
Menteni a menthetőt: interjú Sós Endrével, a Budapesti Állat- és Növénykert főállatorvosával
2023. augusztus 21.
A hazai és a közeli országokban működő állatkertek munkatársai megannyi szokatlan, olykor kockázatos esettel találkoznak, akár emberi mulasztás akár háború vagy természeti katasztrófa az ok, minden mentés egyedi eset. Erről beszélgetett Sós Endrével, a Budapesti Állat- és Növénykert főállatorvosával.
Varga Gáborra már Gaia vigyáz odaát
2023. augusztus 8.
Varga Gábor, a Gaja Környezetvédő Egyesület elnöke örökre lehunyta szemét. Elkötelezett, a természetet rajongással szerető ember volt, akinek a teremtett világ iránti alázatát, a környezetvédelem ügyébe fektetett munkáját nem feledjük!
Elhunyt Dr. Kovács Gábor, a Hortobágy madarásza
2023. július 21.
Elment egy példakép, egy igazán nagyszerű és puritán ember. Dr. Kovács Gábor a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület örökös tagja 2023. július 19.-én délután egy gyors lefolyású gyógyíthatatlan betegségben hortobágyi otthonában elhunyt.
Támogasd a Greenfot!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés