A rovat kizárólagos támogatója

A könyv arról szól, hogy én milyen lépéseket tettem a szemét minimalizálása céljából, hogyan értem el egy magyar kisvárosban, hogy a háztartási hulladékunk kb. a 90%-val csökkent. A saját módszereimet próbálom nektek átadni, méghozzá oly módon, hogy a lépések egy jól követhető rendszerbe vannak foglalva.

Tóth Andi: zéró hulladék aktivista, blogger, három gyermekes édesanya, háziasszony. 2016. január 1. óta folyamatosan halad a háztartási hulladék minimalizálása útján, hogy a lehető legjobban megközelítse a zero waste életmódot. Az eltelt időben háztartási hulladékát 90%-kal csökkentette, és mindezzel mintegy 1 millió forintos megtakarítást is elért a családi kasszában. 2018 novemberében hagyományos, 2019 áprilisában elektronikus formában megjelent könyvében saját gyakorlati tapasztalatait osztotta meg az olvasókkal, arra inspirálva őket, hogy vágjanak bele a zero waste életforma kialakításába.

A könyv befutott útja sok szempontból rendhagyó. A különféle értékesítési csatornákon keresztül 4040 db könyv jutott el a közönséghez. Ennek közel felét (49%) különböző könyvesboltok, 21%-át zöld életvitelt támogató boltok, webshopok juttatták el az olvasókhoz. A Lelkesedés * Tanulás * Szabadság Kiadó közvetlen értékesítés (saját webshop és közönségtalálkozók) útján 26%-kal járult hozzá a személetformáláshoz, ahol kiemelt szempont a minimális csomagolású, műanyag- és szóróanyagmentes kézbesítés. A példányszám 3%-át, oktatási intézmények, könyvtárak vásárolták. A kiadó adományok, tiszteletpéldányok illetve ajándék formájában a könyvek 1%-át juttatta el a környezettudatosság iránt fogékony szervezeteknek.

Tóth Andi azóta is rendszeresen tart előadásokat, workshopokat, szemléletformáló projekt órákat környezetvédelmi és fenntarthatósági rendezvényeken, fórumokon, könyvtárakban, iskolákban. A Háztartásom Hulladék Nélkül blog, Tóth Andi-Háztartásom Hulladék Nélkül Facebook oldal (14.000 követő) és a 25.000 tagot számláló Háztartásom Hulladék Nélkül Facebook-csoport háziasszonya.

A könyvről

Egy hangsúlyozottan magyarországi viszonyokra íródott, a szerző saját tapasztalatain alapuló, hiteles zéró hulladék gyakorlati kézikönyv, amely lépésről lépésre elkíséri az olvasót a hulladékminimalizálás folyamatában.

· szemléletformáló alapok a zéró hulladék életvezetéshez

·  három szinten – kezdő, haladó, és szuperhaladó – bemutatott gyakorlati lépések a mindennapi élet 6 területéről: szemlélet, bevásárlás, konyha, fürdőszoba, takarítás, kert

· minden rész végén érdekességek: történelmi visszatekintés, hazai és nemzetközi statisztikák, külföldi inspirációk, bakik

·         minden rész végén forintosított megtakarítási potenciál egy 5 fős, átlagos magyar család költségvetésére

· magyarországi és európai uniós jogszabályi vonatkozások

· alapítványok, szervezetek, gyűjtőhelyek, nonprofit vállalkozások, applikációk

·         társadalmi aspektusok – közösségek, család és barátok, iskola, munkahely – áttekintése

·         sikeres társadalmi szerepvállalás lépésről lépésre

·         33 kipróbált recept házilag elkészíthető tisztító- és kozmetikai szerekhez

·         zéró hulladék háztartás alapanyaglistája – bővített változat

·         magyarországi zéró hulladék életformát támogató webáruházak és boltok – bővített lista

·         motiváló ellenőrző lista a zéró hulladékos háztartás felé vezető egyéni út dokumentálására

A második kiadás újdonsága egy átfogó fejezet a sikeres közösségi együttműködések indításának gyakorlatáról: Társadalmi szerepvállalás – lépésről lépésre.

A fejezet vendégszerzői: Takács-Sánta András, az ELTE docense, a Humánökológia mesterszak igazgatója, a Kisközösségi Program elnevezésű kutatási és akcióprogram ötletgazdája és szakmai vezetője, valamint Rémán Izabella, a Gyermekkor Ökológiája munkatársa.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás