Hírek
A hatóságok intézkedése nyomán az elmúlt napokban jelentősen csökkent a bűzhatása annak a magyar-román határ mellett fekvő battonyai hulladéklerakónak,(Karsai József, a battonyai térség szocialista párti országgyűlési képviselő földje) amelyben mintegy 11 ezer köbméternyi állati komposztot helyezett el – az eddigi vizsgálatok szerint – engedély nélkül az Atevszolg Rt.
Hírek
Az utóbbi tíz évben felére csökkent a romániai barnamedvék száma. A korábban nyolcezres állomány drasztikus csökkenése a vadászturizmusban kereshető. A szakemberek szerint a vadásztársaságok hamis adatokat jelentenek azért, hogy nagyobb kilövést engedélyezzenek számukra.
Hírek
Ismét szaporodik a májusi cserebogár Németországban. A német erdővédelmi szövetség, a Schutzgemeinschaft Deutscher Wald (SDW) megfigyelései szerint különösen a természetes erdőségeket veszélyezteti az invázió. Nagy egyedsűrűséget figyeltek meg a Rajna felső vidékén Karsruhe és Mannheim között, de más tartományokban is találtak fertőzött területeket.
Hírek
Tavasszal, a nyár beköszöntével minden vadon élő vagy kedvencként tartott állat, valamint a természetes környezetben barangoló ember ki van téve a kullancscsípésnek, valamint a kullancsok terjesztett vírusfertőzésnek.
Hírek
EUROPARC Szövetség kezdeményezésére 1999 óta május 24-én ünneplik az Európai Nemzeti Parkok Napját annak emlékére, hogy 1909. május 24-én alakultak meg az első európai nemzeti parkok: egyszerre kilenc Svédországban.
Hírek
Magas arzéntartalmú vizet lehet páfrányok nevelésével megtisztítani, méghozzá igen rövid idő alatt – derült ki egy amerikai kutatásból.
Hírek
Hektor, Stanislaus és három társa az osztrák államvasutak egyik mozdonyának vezetőfülkéjében teszi meg az utat Innsbruckból Bécsbe, ahol az állatorvosi klinikán vizsgálatnak vetik alá őket. Meg akarják tudni ugyanis, miért kopaszodnak újabban a tiroli sünök.
Hírek
2004 április 22-én kiosztották az idei Pro Natura díjakat. kÉPRIPORTUNK INNEN ELÉRHETŐ
Galériák
Dr. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter a Föld Napja alkalmából Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott: Az őshonos állatállománnyal való területkezelés és bemutatás érdekében végzett munkája, a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program helyi feladatainak ellátása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Ács Lászlónénak, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság agrár szakfelügyelőjének.Az igazgatóság pénzügyi, számviteli és munkaügyi rendszerének színvonalas működtetése érdekében végzett munkájáért… Tovább »
Hírek
Az európai zöldek ismét követelték, hogy tiltsák meg a gyenge minőségű ételek (junk food) reklámozását az EU-ban.