A rovat kizárólagos támogatója

A Környezetvédelmi Világnap és a Pedagógusnap alkalmából június 7-én a Vidékfejlesztési Minisztériumban rendezett ünnepség keretében Környezetünkért Díjat kapott Foltányi Zsuzsa, az Ökotárs első igazgatója és jelenlegi tanácsadója, amelyet dr. Fazekas Sándor minisztertől vehetett át. Ezzel a környezetért végzett sokéves munkáját ismerték el.

Zsuzsának köszönhető az Ökotárs létrehozása és felvirágoztatása, amely vezetése alatt nőtte ki magát egy 1991-ben indult ideiglenes programból hét-nyolc fős stábbal működő önálló, stabil szervezetté. Vezetése alatt, működésének első másfél évtizedében az alapítvány jelentős külföldi forrásokat mozgósított a hazai környezetvédelem érdekében, és kialakított egy olyan gyors, rugalmas, felhasználóbarát, mégis átlátható adományozási gyakorlatot, amely később több követőre is talált. E modell elismerésének tekinthetjük a pályázati rendszerek lebonyolítására kapott későbbi megbízásokat, mint amilyen pl. a Norvég Civil Támogatási Alap volt. Emellett az ugyanekkor, a kilencvenes évek elején, hasonló amerikai indíttatásból létrejött adományozó szervezetek közül mára az Ökotárs maradt az egyetlen, amely nem élte fel tartalékait, hanem gondos gazdálkodás eredményeként alapítványi tőke gyűjtésével törekszik alaptevékenységének hosszú távú fenntartására. A külföldön tehát már hagyományosnak számító, a szó klasszikus értelmében vett tőkésített alapítvány hazai meghonosításában Zsuzsa szintén úttörő szerepet vállalt.

Az Ökotárs mellett számos más szervezet elindításának tevékeny részese, motorja volt: már a nyolcvanas években aktivistája volt az ELTE Természetvédelmi Klubjának, illetve a „Greenway” hálózaton keresztül a volt szocialista országok – akkor még gyakran féllegális – civil környezetvédőivel való kapcsolattartásnak, segített a Duna-mozgalmakban, köszönhetően integratív személyiségének. A rendszerváltás idején szinte elsőként ismerte fel az energia és a környezet szoros összefüggéseit, és hozta létre az Energia Klubot, amelynek azóta is elnöke. Ő volt az, aki a kilencvenes évek derekán komoly forrásokat teremtett elő a zöld szervezetek ilyen irányú képzésére, így neki köszönhető, hogy a Zöld Energia Hálózat magjai már akkor termékeny talajra hulltak. A magyar civil környezetvédők közül személyesen ő kísérte nyomon a nemzetközi klíma-tárgyalásokat, és az ő útmutatásai alapján alakult ki a hazai mozgalmi vélemény is a folyamattal kapcsolatban. 1990-ben egyik alapítója volt a Föld Napja Alapítványnak, amely azóta is gazdája számos fontos környezeti könyv kiadásának (pl. az évente megjelenő Világ helyzete kötetek).

Ma is több szervezetben tölt be tiszteletbeli, önkéntes pozíciókat, pl. A Rák Ellen az Emberért a Holnapért Alapítvány és a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány kurátora, felügyelő bizottsági tagja az Autonómia és a Summa Artium Alapítványoknak.

Kapcsolódó anyagok:

Környezetvédelmi beszélgetés Karinthy kávéházában

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás