Hirdetés

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint az üzem rövidebb határidejű és könnyített eljárásra számíthat. A Csányi Sándor OTP-vezér érdekeltségébe tartozó cég a korábban tervezett százhalombattai helyszínről a helyiek tiltakozása miatt ment Kaposvárra, de ott is tiltakoznak az ellenzékiek és a zöldek. A helyi Fidesz vezetés befekszik a bizonytalan beruházásnak.

A beruházás 16 milliárd forintba kerül, az üzem évente mintegy 30 ezer tonna gumit dolgoz majd fel 2018-tól. Az építkezés ellen a somogyi megyeszékhely önkormányzatának ellenzéke és a lakosság egy része is tiltakozik. Szerintük egy olyan technológiát akarnak Kaposvárra hozni, amely környezetszennyező, és még sehol sem próbálták ki.
 

Az ügy előzménye, hogy több potenciális helyszín közül Százhalombattán a helyi civilek, a Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat vezetésével szembeszálltak a nagytőke hatalmával. Tiltakozási sorozatba kezdtek, ami után kivívták maguknak, hogy a létesítendő gumifeldolgozó ne épülhessen meg városukban. Százhalombatta Budapesttől 27 kilométerre fekszik, a Duna nyugati partján, a „Mezőföld csücskében”. Számos látnivaló és történelmi látványosság mellett, aki Százhalombattára érkezik legelőször a három – a város egyik jelképének mondott – kéményekkel találkozik. A fiatal város egykor a „piszkos 12” városai közé tartozott a rossz levegője miatt. Az egykor aktívan működő Dunamenti Erőmű, ma már kevés létszámú munkaerőt foglalkoztat, kéményei már nem füstölnek. Talán ennek köszönhetően javult a település levegőjének minősége, még ha a Dunai Finomító szagát – a zárt technológia ellenére – erősen érezni. A település egykori építőinek egy része beteg, mások már nem élték meg az ezredfordulót. A város iparjellege tagadhatatlan, éppen ezért vonzó talán a nagybefektetők számára is. A tavaly novemberben megjelenő hír, sokkolta Százhalombatta lakosságát. A hírben azt olvashattuk, hogy kiemelt jelentőségű beruházást kívánnak létrehozni a Dunamenti Erőmű területén. A beruházás Csányi Sándorhoz volt köthető. Magunk is meglepődtünk azon, hogy egy olyan beruházást támogat, amelyet a nyugati országokban sorra bezárnak, mert annyira veszélyes.  A történet részletei:  Most megkérdezhetik miért is veszélyes?
 

Összekovácsolta az ellenzéket a fideszesek kaposvári gumifeldolgozója

Összekovácsolta az ellenzéket a fideszesek kaposvári gumifeldolgozója

Somogy megyében a Jobbiktól az LMP-ig egységbe kovácsolta az ellenzéket a Kaposvárra tervezett gumihulladék-feldolgozó. Egy lakossági fórumon megtapsolták Illés Zoltánt, aki a dioxin szennyezés veszélyeiről beszélt. A kaposvári Fidesz szerint az ellenzék mindent ellenez, ami jó. Valaki nagyot kaszálhat.

Nem igaz, hogy egy évi 30 ezer tonna gumit feldolgozó vegyipari üzemnek nincs környezeti hatása, és károsanyag-kibocsátása. Nincs olyan berendezés, mely száz százalékos biztonságot adna egy ilyen esetében. Ahogyan ez a hasonló technológiát alkalmazó dunaszerdahelyi üzemnél is látszik. és egy ilyen feldolgozót akarnak Kaposvártól hat, Sántostól és Fészerlaktól egy kilométerre a Kapos mellé – hangzott el egy kaposvári lakossági fórumon a sonline.hu. tudósítása szerint.  Ide akarják hozni a fél ország gumihulladékát.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás