A rovat kizárólagos támogatója

Lényegében semmi biztosítékot nem nyújt az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezménnyel (CETA) kapcsolatos aggályokal szemben az Európai Bizottság újabb magyarázó nyilatkozat javaslata. Ezért a civil szervezetek továbbra is az egyezmény aláírásának elvetését szorgalmazzák. Ma az Országgyűlés 102 igen szavazattal, 33 nem és 33 tartózkodás mellett elfogadta a CETA-val kapcsolatos álláspontot.

A Külügyi és Külgazdasági Minisztérium az elmúlt napokban azzal próbálta eladni a hazai döntéshozók és a közvélemény számára az egyre jobban vitatott EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezményt, hogy majd az utolsó pillanatban hozzáfűzendő magyarázandó nyilatkozat orvosolni fogja a tagállamok és a civil szervezetek által felvetett aggályokat. A KKM pénteki sajtóközleménye valamint a CETA-val kapcsolatos tegnap esti parlamenti vita során a minisztérium képvisőlője által elmondottak azt a látszatot keltik, hogy a tisztázó/magyarázó nyilatkozat alapján nyugodtan aláírhatja a kormány a CETA-t.

Ehhez képest a Bizottság és Kanada által a tagállamokhoz beterjesztett magyarázó nyilatkozat legújabb változata semmi érdemi újdonságot nem tartalmaz a múlt héten kiszívárgott tervezethez képest.  Az egyezmény 1600 oldalas szövege és az újabb magyarázó nyilatkozat sem tartalmazza az elővigyázatosság elve kifejezést. A CETA továbbra is lehetővé tenné, hogy a multinacionális cégek bepereljék az egyes kormányokat. A nyilatkozat hazánk génmódosítás-mentességét fenyegető veszélyekkel kapcsolatban sem nyújt érdemi biztosítékot – emelte ki Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője.  

Mindezek fényében porhintésnek tartjuk azokat a kijelentéseket, hogy amelyek szerint a tagállamok és civil szervezetek aggályait orvosolni fogja ez az egyezményt magyarázó nyilatkozat. Ezért továbbra is azt követeljük, hogy a magyar kormány ne írja alá az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezményt, hanem  forduljon az Európai Bírósághoz a befektetői bíróság uniós jogrendbe illeszkedésének vizsgálatára.- tette hozzá Újszászi Györgyi, a Védegylet főtitkára.
 

Elfogadták a CETA-val kapcsolatos álláspontot

Az Országgyűlés 102 igen szavazattal, 33 nem és 33 tartózkodás mellett ma elfogadta azt az országgyűlési határozatot, amely az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kanada között az Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Megállapodás (Comprehensive Economic and Trade Agreement – CETA) aláírásával kapcsolatos álláspontot tartalmazza. A kormány által beterjesztett eredeti javaslatot a törvényalkotási bizottság javaslatára úgy módosította a parlament, hogy nem hagyta jóvá a CETA tagállami hatáskörbe tartozó rendelkezéseit ideiglenesen alkalmazzák. Az hogy, hogy az egyezmény megfelel a korábban rögzített követelményeknek (nem veszélyezteti a környezet- és egészségvédelem, az élelmiszerbiztonság, valamint az emberi jogi, illetve munkajogi garanciák jelenlegi szintjét, továbbá nem tartalmaz antidemokratikus vitarendezési eljárást), az Országgyűlés külön eljárásban vizsgálja meg. (MTI)
 

Kiszivárogtatási botrány a CETA körül is

Kiszivárogtatási botrány a CETA körül is

A kiszivárgott CETA-nyilatkozat egyáltalán nem orvosolja a Kanada–EU egyezménnyel szemben fennálló tagállami és civil aggályokat – szemben az Európai Bizottság és a kanadai kormány előzetes ígéreteivel. A Greenpeace Magyarország, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Védegylet ezért azt várja a kormánytól, hogy ne írja alá a CETA-t a jelenlegi formájában.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás