Hirdetés

Vécékefe és műkarácsonyfa. Az ember azt gondolná, két nagyon-nagyon különböző tárgyról van szó, pedig valójában egy cégnek köszönhetjük mindkettőt – sőt, az 1930-as évektől kezdve a kettő között évtizedekig csak annyi különbség volt gyakorlatilag, hogy a műfenyőt zöldre festették.

Mesterséges karácsonyfát először a németek állítottak, az 1700-as évek végén (egyébként a fenyőfa feldíszítése karácsonykor szintén német találmány, az 1500-as évekből). Akkoriban nagyüzemben ment arrafelé az erdőirtás, és sok helyen képtelenség volt igazi fenyőz beszerezni, ezért találták ki a műfenyőt, ami akkoriban fémvázra ragasztott, zöldre festett libatollakkal imitálta a valódi fát. Mivel iszonyú tűzveszélyes volt, nem is terjedt el nagyon, az igény azonban egyre nagyobb lett a műfenyőre, főleg a 20. században, amikor a karácsony a vallásos ünnepből egyre inkább az ajándékozás felé tolódott el.

Így érkezünk el 1930-hoz, és az Addis Brush Company nevű brit céghez. A céget William Addis feltaláló alapította még az 1780-as években, róla annyit érdemes tudni, hogy 1770-ben lázadás szításáért börtönbe zárták, ahol nem volt megelégedve a higéniai viszonyokkal, és feltalálta a modern, tömeggyártható fogkefét, amire később céget alapított, és mesésen meggazdagodott. Az Addis szabadalmaztatta később a vécékefét, ami egészen hasonló volt a ma használatoshoz, csak még nem műanyagból készült, hanem állati eredetű szőrt (ló, ökör, sőt, borz!) használt. A vécékefe nagy üzlet volt, és 1930-ban jött a nagy ötlet: ne csak a vécékefe nyelének végét borítsuk be sörtékkel, hanem hosszú fadarabokat végig; fessük zöldre, és gyönyörű műfenyőket eszkábálhatunk össze belőle.

A műfenyő óriási siker lett, először Amerikában, aztán Anglián át Európát is meghódította. Pontosan ugyanazokból az anyagoktól, ugyanazokon a gépeken, ugyanazzal a technológiával készült, mint a vécékefe. Sokkal kevésbé volt tűzveszélyes, mint az elődje, és erős volt, a nehezebb karácsonyfadíszeket is jól elbírta.  A vécékefe-műfenyő egészen a hatvanas évek elejéig uralkodott, amikor egy időre divatba jött az alumíniumból, alufólia tűlevelekkel készült ezüstszínű műfenyő, majd mindent letarolt a PVC-alapú műanyag karácsonyfa. Mára ezeknek a gyártása szinte teljesen átkerült Kínába, itt készül a világ műfenyőinek 85%-a- írta az index ma is tanultam valamit blogja, ahol további "hétköznapi érdekességekről" olvashatnak.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás