Hirdetés

Kocsis István ma váratlanul megjelent a parlamenti páholyban, mégpedig a Paks2-ügyi miniszteri eskütételére készülő Süli János mellett, más energetikai szakértők társaságában – szúrta ki a Népszava. Ezzel már nyilvánosan is igazolni látszanak azon korábbi mendemondák, hogy a paksi bővítés mögött a háttérben Kocsis István keveri a kártyákat, látja el tanácsokkal a leginkább rá hallgató Orbán Viktort.

A pletykák szerint Kocsis István készítette elő a paksi bővítésre kötött Orbán-Putyin-paktumot is, miközben korábban szakértők egyértelműen versenytárgyalást szorgalmaztak. Kocsis Istvánt tízmilliárdos nagyságrendű hűtlen kezeléssel és sikkasztással vádolják.

A vád szerint az állami MVM Magyar Villamos Művekből Kocsis István elnök-vezérigazgatósága idején tízmilliárdok tűntek el nyomtalanul különböző kamuszerződések révén. Kocsis István alapvetően azzal védekezik, hogy ezek a szerződések nem értek el az ő szintjére. (A per egyik „mellékszálaként” az azóta elhunyt Kiss Ernő volt rendőr-dandártábornokot börtönbüntetésre ítélték, mert több tízmilliónyi kenőpénz fejében az ügy elsikálását ígérte Kocsiséknak.)

Fotó: Tóth Gergő

Az első fokú bíróság két éve Kocsis Istvánt felmentette. A stróman-jellegű szerepben feltűnő feleségét viszont elítélték. A másodfokú bíróság ellenben tavaly új eljárást rendelt el az ügyben. Jelenleg tehát a paksi bővítés kapcsán önmagát ismét reflektorfénybe állító Kocsis István büntető eljárás alatt áll.
 

Kis Oligarchatározó: Kocsis István

Az állami privatizációs szervezet egykori vezére – aki később éveken át az általa is magyar energiacégekhez segített német RWE Csoportnál helyezkedett el – MVM-es kinevezése előtt a Paksi Atomerőművet vezette. (Ezalatt, 2003-ban radioaktív szennyezéssel járó baleset történt.) Miután Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején felmentették MVM-es tisztségéből, a BKV vezetője lett és maradt 2011-ig a Fidesz-kabinet alatt is. Ezután régi mentora, Csányi Sándor OTP-vezér támogatta meg: az OTP Bank igazgatóságából ugyan a büntető eljárás miatt kikerült, ám megkapta a bankcsoporthoz tartozó Merkantil Bank egyik igazgatói tisztségét. Arra, hogy „tanácsadóként” Kocsis István áll a paksi atombővítés mögött, tavaly az azóta megszüntetett Népszabadság hívta fel a figyelmet – írta Marnitz István a nepszava.hu-n.

Lásd még: Kocsis István is eljött a miniszteravatásra

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás