Bár úgy tűnhet, hogy az amazóniai esőerdőt végtelen számú növényfaj alkotja (és a területegységre vetített fajok száma, tehát a biodiverzitás valóban itt a legmagasabb a világon), valójában vannak olyan fafajok, amelyek a többieknél sokkal nagyobb számban élnek a dzsungelben. Még különösebb, hogy e domináns fák közül sokat a dél-amerikai indiánok használtak évszázadokkal ezelőtt vagy használnak akár mind a mai napig.
A Science-ben megjelent tanulmány holland szerzői arra jutottak, hogy e fák a terület őslakosainak mezőgazdasági tevékenysége nyomán váltak uralkodóvá az Amazonas vízgyűjtő területének sok helyén. A jelenség akár az ember és a természet kölcsönhatásának metaforájaként is felfogható. Rengeteg olyan helyet jegyeztek ugyanis fel az őserdőben dolgozó kutatók, ahol az őslakosok által egykoron termesztett növények még mindig boldogan burjánzanak, miközben emberi gazdáik már rég eltűntek a területről, és csak a régészek találtak rá nyomaikra.
8000 évvel ezelőtt kezdték a dél-amerikai indiánok elődei háziasítani azokat a fafajokat (például pálmákat), amelyeknek gyümölcseit szívesen fogyasztották. Régóta tudott az Amazóniában dolgozó régészek körében, hogy az ősi indián lelőhelyek környékén gyakoriak az ember által is fogyasztható gyümölcsű fák, illetve a talajt a mezőgazdasági művelés szempontjából igen jó „terra preta” (fekete föld) alkotja.
390 milliárd fa népesíti be a dél-amerikai őserdőt, ezek
16 ezer különféle fajhoz tartoznak. Közülük 3000 számít ritkának, populációik egymilliónál is kevesebb egyedet számlálnak. A szimulációk szerint az összes faj
20–33 százaléka fog kihalni a következő évtizedekben. Miközben több ezer különféle fa nő az őserdőben, mindössze
227 faj alkotja az összes fa felét, összesítette rengeteg korábbi felmérés eredményeit a leideni Naturalis Biodiverzitás-központ és a Wageningeni Egyetem biológusai által vezetett kutatócsoport. E hiperdominánsnak nevezett fafajok átlagos egyedszáma tehát majdnem eléri az egymilliárdot. Sok van közöttük olyan, amelynek termését hasznosítják az őslakosok.
85 olyan fajt azonosítottak a kutatók az őserdőben növő fák közül, amelyek anatómiai sajátságai arra utalnak, hogy emberek ültethették, gondozhatták, esetleg nemesíthették őket. Ilyen sajátosság lehet például a rokonainál nagyobb, könnyebben hozzáférhető és az ember számára könnyebben emészthető gyümölcs. Persze e „kultúrfajok” nem annyira függnek az embertől, mint a búza vagy a kukorica, amelyek nélkülünk nem mennének sokra. E fák vadon is nőnek, de a hipotézis szerint az ember segítsége nélkül nem váltak volna ilyen tömegessé.
1091 különböző színhelyen vizsgálták meg az őserdő fajösszetételét, és úgy találták, hogy a vélhetően háziasított 85 fafajból 20 minősült hiperdominánsnak. Ám ez még nem bizonyítja, hogy elterjedésüket valóban az ember mezőgazdasági tevékenysége okozta. Ennek kiderítésére
3348 amazóniai régészeti lelőhely (sziklarajzok, földből épített halmok) környezetének fajösszetételét is összesítették, és ezeket az adatokat összevetették olyan helyszínek növényeivel, ahol nincs nyoma az embernek. Az eredmények szerint az egykoron emberlakta helyeken a háziasított fajok (például a brazil dió) sokkal tömegesebbek, mint másutt.
61 százalékát alkotják Bolívia egyes részein a háziasított fafajok az őserdő összes fájának. Az persze nem meglepő, hogy a jelenleg is lakott emberi települések környezetében több az ember által használt fafaj, csakhogy ez rengeteg olyan lelőhelyre is igaz, ahol már több száz éve nem él senki. Magyarul, a mindenféle gépesítést nélkülöző emberi tevékenység már évszázadokkal ezelőtt is maradandó hatást gyakorolt az erdő ökoszisztémájára. Képzelhetjük, mit okozhatunk akkor mi a XXI. században!
