Hirdetés
Forrás: CNN

Tavaly Sudan berobbant a médiába miután a Tinder nevű társkereső applikáció „a világ legkapósabb agglegényének” nevezte. Az alfaj nagyon közel áll a kihaláshoz és félelmeinket csak súlyosbítja, hogy a világon megmaradt három példányból az egyetlen hím egyed súlyosan megbetegedett.

A hirtelen kapott figyelemnek hála gyűjtést szervezhettek az alfaj megmentésére. A 45 éves korban már öregnek számító hím orrszarvú a kenyai Ol Pejeta vadrezervátumban él két nőstény társával együtt Fatuval és Najinnal. Ők hárman az utolsó képviselői a világ északi fehér orrszarvú populációinak.
A kihalás szélén álló alfaj jövője most Sudán azon képességén múlik, hogy hajlandó-e teherbe ejteni a két nőstény orrszarvút.

Sivár jövő

Sudan betegsége még nagyobb aggodalomra adott okot, hogy a szakértők méginkább küzdjenek az alfaj kihalása ellen. „Úgy gondoljuk, hogy már nem bírja sokáig”, mondta Elodie A. Sampere, az Ol Pejeta szóvivője. Sudan tavaly egy korhoz kötött fertőzést szerzett a jobb hátsó lábán, de januárban már normálisan mozoghatott a kezeléseknek köszönhetően. A régebbi fertőzés alatt azonban egy második fertőzés is kialakult, ami azonban nem reagál a kezelésekre.

„Átgondoljuk az eutanázia kérdését is, ha úgy érezzük, hogy túl sokat szenved és nem fog felépülni” – nyilatkozta Sampere. „Nem akarjuk, hogy szükségtelenül szenvedjen. Jelenleg még mindig táplálkozik és sétál, habár elég keveset.” Még azelőtt, hogy megbetegedett volna, Sudan kulcsfontosságú volt, hogy ez a csodálatos alfaj ne haljon ki. Annyira fontos volt, hogy fegyveres őrökkel védték 24 órán keresztül az orvvadászokkal szemben.

Versenyfutás az idővel

Az orrszarvúk már régóta az orvvadászok célpontjai, akiket olyan ázsiai hiedelmek motiválnak, melyek szerint az állatok szarva különböző betegségeket gyógyítanak. A szakértők szerint a rinó szarv lassan jövedelmezőbb, mint a kábítószerek. Azzal, hogy csak három példány maradt a világon, az északi fehér orrszarvú fenntartása egy versenyfutássá vált az idővel.
A rezervátum bizottsága különböző alternatív reprodukciós technikákat vizsgál, beleértve az in vitro megtermékenyítést is. A nyugati fekete orrszarvúkat hét évvel ezelőtt nyilvánították kihaltnak az orvvadászat miatt. A világon fellelhető mind az öt orrszarvú fajt veszélyeztetettnek nyilvánították a Save the Rhino konzervációs csoport szerint. A szakértők szerint az orrszarvúk halálozása meg fogja haladni a születéseket, ha az orvvadászat tovább folytatódik.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás