Hirdetés

A magyar kormány fixáras szerződést kötött Oroszországgal a Paks 2-es beruházásra, amit az esetleges késedelmek nem befolyásolnak – közölte a beruházásért felelős tárca nélküli miniszter, Süli János Szél Bernadett független képviselő írásbeli kérdésére.

A kérdező arra emlékeztetett, hogy Aszódi Attila, a miniszter nemrég felmentett államtitkára egy interjúban az árat akkor nevezte fixnek, ha nem módosítunk az igényeinken. Ennek kapcsán Szél Bernadett azt tudakolta, hogy a rendszer hűtése, az utólagos biztonsági előírások és az esetleges késedelmes megvalósítás pluszköltségeit ki állja, illetve mi az, aminek kialakítását Magyarország vállalta.

Ezekből válaszában Süli János mindössze arra utalt, hogy az oroszoknak adott megbízás a hűtés kialakítását is magába foglalja. Emellett rögzíti, hogy az erőmű a terveket átfogóan vizsgáló EU szerint 7,35 százalékos hasznot termelhet. Így változatlanul kiáll a beruházás mellett.

Szél Bernadett arra is utalt, hogy a magyar kormány a kivitelezési szerződést a titkosítás megszüntetése, sőt a közzétételre vonatkozó, jogerős bírósági kötelezvény ellenére sem hozza az anyagot nyilvánosságra. Erről korábban a Magyar Hírlapnak az új államtitkár, Kovács Pál annyit mondott, hogy eleget tesznek a bírósági döntésnek.

Érdemi válaszok tárgyában a hazai erőművek áramárát tudakoló, DK-s Oláh Lajos se járt több sikerrel. Miután először válaszként az innovációs és technológiai tárca nemzetközi szervezetek internetoldalait ajánlotta, visszakérdezett, hogy a kabinet a Paks 2-es bővítési döntés előtt valóban nem végzett-e saját számításokat a témában. Új válaszadóként már Süli János biztosította arról, hogy az egyedi áramár-adatok titkosak és a döntésben nem csak az árat nézték. Oláh Lajos újabb tisztázó kérdésére pedig annyit közölt, hogy munkatársai számos szakmai konferencián vesznek részt, illetve munkájukat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet is segíti. via Népszava

Spanyolország is leállítja atomerőműveit

Spanyolország is leállítja atomerőműveit

A spanyol energiaügyi miniszter, Teresa Ribera bejelentette, hogy Spanyolország 2025 és 2035 között mind a hét atomerőművet leállítja. Az ország a megújuló energiaforrásokból származó energiarendszer kiépítését tűzte ki céljául, 2040-től pedig a benzines, a dízel- és a hibrid autók értékesítését is betiltaná.

Az atomenergia – azután, hogy 2017-ben eldőlt: a 2012-ben leállított Santa María de Garona-i nukleáris létesítmény újraindítása se gazdasági, se politikai szempontból nem indokolt – ma mintegy 20 százalékos a spanyol energiamixben. Az évtized elején még megkérdőjelezhetetlen szükségletként kezelt reaktorokról tavaly novemberben kimondták, hogy 2040-ig sor kerülhet a leállításukra. Most, néhány hónappal később tehát 5 évvel közelebb hozták az atomstop dátumát.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás