Barion Pixel

Visszavonulót fújt a kormánypárt napelem-ügyben!

Arra kérem Lantos Csaba energetikai minisztert, hogy „a már megvalósult családi beruházások esetén ne vonjanak el szerzett jogokat, és a kormány döntsön az éves szaldóelszámolás visszaállításáról legalább azon családok esetén, akiket ez korábbi szerződéseik alapján is megilletett!” – posztolta ki ma délelőtt Kocsis Máté Fidesz frakcióvezető.

Ezért értelmetlen atom alaperőművet építeni

Orbán Viktor görcsösen ragaszkodik a még nagyobb Putyini orosz energiafüggőséghez, amin a NER barátok hatalmasat kaszálnak,  és aminek a kamatterheit még az unokáink is nyögni fogják. Az atom veszélyes, fenntarthatatlan, és egyre drágább. A megújulók miatt felesleges is Paks bővítése – persze kell az áram az akkumulátorgyarmatnak.

Az Orbán kormány jelentősen megdrágította a napelemes rendszereket

A háztartási méretű napelemes rendszerek telepítésével foglalkozó cégek megpróbálnak alkalmazkodni az új magyarországi szabályokhoz, amelyeket a kormány az elmúlt hónapokban többször is egészen váratlanul változtatott meg. A piacon lévő újabb kivitelezői ajánlatokat nézve számottevő az áremelkedés. Ráadásul még így, drágábban sem éri meg annyira a telepítés, mint korábban.

A valós energiaárak spórolásra ösztönöznek

A háztartások földgázfelhasználása több mint 23 %-kal, a gazdasági szereplőké csaknem 25 %-kal alacsonyabb volt decemberben, mint egy évvel korábban – közölte ma az Energiaügyi Minisztérium. A villamos energia fogyasztása decemberben több mint 7 %-kal múlta alul az egy évvel korábbit.

A szél után a napenergiát is likvidálná Orbán – konzerválva a drága orosz gázfüggést

A kormány váratlan napelemes jogszabály módosítása nem csak újabb döfés a hazai megújuló szektornak, de az egész 12 éves elhibázott energiapolitikának is látványos bizonyítéka. Az új napelemek hálózati betáplálásának (a megtermelt áram átvételének) tilalma az energiaválság közepén abszurd, de egy évtized dilettáns kormányzati munkája révén előállított helyzet. A napelemes iparág és a napelemet tervező sok…

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.