SZENNYVÍZISZAP 2013 HALADUNK, DE MERRE?
Dátum: 2013. május 30.
Helyszín: Hotel Aréna, 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3.
A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége másodszor rendezi meg szennyvíziszap kezeléssel foglalkozó nemzetközi konferenciáját. A május 30-i rendezvényen – amelyre jóval több, mint százan jelentkeztek – a tucatnyi magyar mellett osztrák és norvég előadók is beszámolnak a tapasztalatokról és lehetőségekről.
A gazdasági válság következtében kialakult új helyzet, a víziközmű szolgáltatók átalakulása, a szolgáltatók növekedő terhei, a szolgáltatási díjak csökkentésének politikai követelménye szükségessé teszi az iszapkezeléssel kapcsolatos feladatok optimalizálását a költségek csökkentése érdekében.
A kezelés nélküli elhelyezési módok megszűntek, az új helyzetben az energetikai és a mezőgazdasági hasznosítás felértékelődni látszik. Ugyanakkor új szempontok is megjelennek, mint pl. a foszfor újrahasznosítás, vagy a szerves mikro-szennyezők kérdése.
A szervezők célja egy olyan fórum lehetőségének biztosítása, ahol az oktatók, kutatók, vállalkozók és a szolgáltatók, valamint az állami szereplők nyílt párbeszédet tudnak folytatni a témáról. A konferencia ajánlásaival kívánjuk a jogalkotó, a jogalkalmazó, a vállalkozói és a szakértői oldal figyelmét felhívni az aktuális tennivalókra.