Végtelen sokféleség – a rovarok birodalma
Bepillantást nyerhetünk a rovarok birodalmába.
Felnőttek és gyerekek számára egyaránt sok érdekességet tartogat a „Végtelen sokféleség – a rovarok birodalma” című kiállítás, amely június 3-án nyílt meg a KMNPI Körösvölgyi Látogatóközpontjában. A tárlat anyaga a Magyar Természettudományi Múzeum tulajdonát képezi. A rovarok nagyon régen, mintegy 360 millió évvel ezelőtt terjedtek el a Földön. A régi fosszíliák tanúsága szerint voltak sólyomnagyságú óriás példányok is, ezek azonban időközben kihaltak. A tudomány máig mintegy 1 millió különböző rovarfajt írt le, de szinte naponta fedeznek fel újabbakat, így akár 30 millió faj is létezhet már a Földön. Érdekes adat, hogy minden egyes emberre 1 millió rovar jut. A Kárpát-medencében eddig 36 ezer rovarfajt azonosítottak.
A fenti beszédes számokon kívül számos más érdekességet is megtudhatnak mindazok, akik eljönnek megnézni a kiállítást. Például azt, hogy a rovarok a párválasztásnál különböző trükköket vetnek be. Egyesek hangokkal, mások illékony vegyületekkel (feromonokkal), megint mások (például a szentjánosbogarak) pedig fénykibocsátással csalogatják párjukat. A leggyorsabban repülő rovarok (például a böglyök) az óránkénti 100 kilométeres sebességet is elérik, de a legyek sebessége sem megvetendő: 40 km/óra. A szitakötők 1000, a vándorsáskák pedig akár 2400 kilométert is képesek egyhuzamban (megállás nélkül) repülni.
A kiállítást interaktív, játékos elemek teszik még izgalmasabbá. A vitrinekben pedig a világ különböző tájairól származó rovarokat (preparátumokat) csodálhatunk meg. Láthatunk itt egyebek mellett dél-amerikai szivárványlepkéket, észak-amerikai és eurázsiai pávaszemeket és különböző amerikai díszbogarakat.
A kiállítás július 31-ig látogatható.