XLIX. Közvilágítási Ankét
Dátum: 2018. május 17. - 2018. május 18.
Helyszín: Mórahalom, Milleneumi sétány 4-6.
A Világítástechnikai Társaság és a Nemzeti Közművek társszervezésében
2018. május 17-18-án XLIX. Közvilágítási Ankét
Mórahalom
A konferencia helyszíne:
COLOSSEUM HOTEL****
6782 Mórahalom, Milleneumi sétány 4-6.
A Nemzeti Közműszolgáltatóval közösen szervezett 2018. évi Közvilágítási Ankét újdonsága, hogy a szokásos széles körű szakmai közönség mellett nyit az Önkormányzatok felé is, hiszen a település közvilágítása az egyik fontos önkormányzati feladat, ezért nem mindegy, hogy milyen szintű szakmai támogatást tudunk nyújtani az önkormányzatok számára a korszerűsítési döntések előtt, a projektek magas színvonalú lebonyolítása érdekében. Az első nap kitekintést ad a várható országos közvilágítás szabályozási kérdésekben, bemutatásra kerülnek önkormányzati jó gyakorlatok, sikeres tapasztalatok a korszerűsítés fő kérdéskörében.
Az elhangzott előadásokat az esti baráti találkozón lesz alkalma a résztvevőknek megvitatni, majd ezt követően megtekintjük Mórahalom nemrég korszerűsített közvilágítását.
A második napon a világítási szakmai újdonságai kerülnek bemutatásra, kitekintéssel a legutóbbi frankfurti Light and Building kiállításon bemutatott újdonságokra, a szabványok terén várható változásokra, az IoT terén folyamatban levő fejlődésére, és bemutatásra kerül egy sikeres intelligens LED-es közvilágítási/okos város rendszer is.
Ennek jegyében invitálunk minden kedves érdeklődőt Ankétunkra. Éljünk a lehetőséggel, hogy évente egyszer megoszthatjuk tapasztalatainkat, előadóinknak feltehetjük azokat a kérdéseket, amelyek a mindennapi gyakorlatunk során felmerülnek.
Előzetes program:
Első nap, május 17. csütörtök 14.00 kezdéssel
Önkormányzatok és a Közvilágítás
Önkormányzati feladatok a dísz- és közvilágítás tárgyában
A tervezett új közvilágítási rendelet
Közvilágítási forintok az NKSZ szemével
Budapest 7000 LED korszerűsítés pályáztatásának tapasztalatai
Legyen természetesen világos – Világítási modellezés természetvédelmi területen.
VMBSZ –üzemeltetői szemszögből
Közvilágítás világítótest nélkül
NKSZ + 1 fő: Később meghatározandó téma
OTÉK és valóság
Második nap, május 18 péntek délelőtt
Újdonságok a Világítás technikában
Többletenergia-megtakarítás új, hőmérsékletfüggő áramszabályozás révén
Új szabvány szerint számoló világítástervezői programok mérnöki tapasztalatai, hiányosságai
Káprázás a közvilágításban: a káprázást jellemezni hívatott mutatók (fényerősségi osztályok, TI, stb ) bizonytalansága
A CIE aktuális LED-eket érintő, közvilágítással kapcsolatos újdonságai
A frankfurti Light and Building kiállítás közvilágítási tapasztalatai
A frankfurti Light and Building kiállításon bemutatkozó control rendszerek újdonságai
A LED világítás és az IoT. – Új alkalmazások, új fejlesztési módszerek
Az első teljes településen megvalósult 0-24 órás kitáplálású intelligens LED-es közvilágítási rendszer / Smart City rendszer – Szank
Hővezető paszták használata illetve nélkülözése a LED közvilágítási világítótestekben.
Jelentkezési lap és tájékoztató itt letölthető:
A jelentkezési lapot a vtt@vilagitas.org e-mail címre kérjük küldeni.
Kedvezményes díjú regisztráció: 2018. május 5-ig.
Végső jelentkezési határidő: 2018. május 15.
Várjuk a közvilágítás iránt érdeklődők jelentkezését!