Hirdetés

Több kerületben elmaradtak a járvány miatt a lomtalanítások. Az év hátralevő részében nem nagyon van lehetőség ezek pótlására, de a lakosságot mégsem hagyja cserben az FKF Nonprofit Zrt.: rendelhető, ingyenes lomtalanítást vezetnek. Ahol még nem maradt el a szemételvitel, ott július 6-án indítják el a programot.

Az FKF Nonprofit Zrt. vezetése úgy döntött, hogy a Társaság feszített finanszírozási helyzete ellenére, a járvány enyhülésére tekintettel a lehetséges legkorábbi időpontban, 2020. július 6-án újraindítja a lakossági lomtalanítást Budapesten. Annak érdekében, hogy ez a fontos szolgáltatás a leghamarabb folytatódhasson, a program a kerületi önkormányzatokkal korábban egyeztetett menetrend szerint indul újra. Ennek megfelelően elsőként a XIV. kerületben kerül sor a nagydarabos hulladék elszállítására.

Az FKF Nonprofit Zrt. annak ellenére döntött az újraindítás mellett, hogy finanszírozási helyzetét rendkívül megnehezíti az NHKV Zrt. (közismert nevén a Kukaholding) magatartása, mellyel a járványhelyzetben is maradéktalanul teljesítő közszolgáltatót és több ezer elkötelezett, példamutatóan helytálló munkavállalóját hozza nehéz helyzetbe. Az NHKV Zrt. még mindig adós a budapestiek 2019. évi hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjbefizetéseinek egy részével. Ráadásul a 2020. év első öt hónapjának szemétdíj-befizetései sem érkeztek meg maradéktalanul a szolgáltatást a járványhelyzet alatt is magas színvonalon ellátó FKF-hez. Az FKF sajnálja, hogy a fővárosiak befizetései immár nem teljes mértékben fordítódnak a budapesti hulladékszállítási és -kezelési feladatokra, hanem részben más, a Társaság által nem ismert célokra költik azokat.

A három hónapos rendkívüli járványhelyzet miatt Budapesten összesen 61 nap, így 61 körzet lomtalanítása maradt el, amit a szoros éves lomtalanítási programba már nem lehet közvetlenül beilleszteni, hiszen munkaszüneti és ünnepnapokon, valamint bizonyos időjárási viszonyok mellett a tevékenység  szünetel. Az FKF ennek ellenére keresi a lehetőségét, hogy  belső erőforrásainak átcsoportosításával, valamint további intézkedések révén a hátralévő kerületek lomtalanításának teljesítése mellett az elmaradt kerületek lakossága se szenvedjen hátrányt.

Ennek érdekében az FKF Nonprofit Zrt. az érintett nyolc kerület (III., VIII., XII., XIII., XV., XVI., XXI., XXII.) lakói részére kompenzációs szolgáltatási csomagot állított össze, amely szintén július 6.-tól érhető el. A csomagban az FKF az érintett kerületi lakosok részére – telefonon történő előzetes időpont egyeztetést követően – 150 kg helyett, az év végéig 400 kg/fő lom díjmentes beszállítására biztosít lehetőséget a XV. kerület, Károlyi Sándor utca 166. és XXII. kerület, Nagytétényi út 335. címen található hulladékudvaraiban. Az érintett kerületek lakosainak emellett a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központban további 400 kg lom díjmentes leadására is lehetőségük van.

A kedvezmény csak személyesen, a jogosultság igazolásával – lakcímkártya, személyigazolvány, illetve a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj befizetését igazoló szelvény bemutatásával – vehető igénybe.  További információk a csomag részleteiről elérhetőek a www.fkf.hu oldalon.

Minden környezettudatos budapesti lakosnak lehetősége van ezeken felül, hogy a feleslegessé vált, de más számára még használható tárgyaikat, bútoraikat nyitva tartási időben ingyenesen leadják az FKF két Szemléletformáló és Újrahasználati Központjában (1151 Budapest, Károlyi Sándor utca 166. és 1186 Budapest, Besence utca 1/A).

A kerületi lomtalanítási időpontok folyamatosan aktualizált listája, valamint minden további szükséges információ elérhető Társaságunk honlapján.

Az FKF felhívja a figyelmet arra, hogy a még nem véglegesen lezárult járványhelyzetben továbbra is kiemelt jelentősége van a személyes felelősségvállalásnak. Ezért különösen fontos, hogy minden érintett lakos tartsa be a postaládákba eljuttatott tájékoztató szórólapban szereplő iránymutatásokat, és csak nagydarabos, nem veszélyes hulladékot helyezzenek ki a körzetükre vonatkozó kikészítés napján, 18 óra után. Közterület-szennyezési szabálysértést követ el, aki a jelzettől eltérő időpontban, vagy nem a kijelölt helyre rakja ki a lomokat. A szabályok betartását a kerületi közterület-felügyeletek, illetve a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság munkatársai ellenőrzik és szükség esetén intézkednek.

A háztartásokban keletkező veszélyes, illetve egyéb, különleges kezelést igénylő hulladékok átvételére Társaságunk minden lomtalanítási körzetben az elszállítás napján ideiglenes gyűjtőpontot üzemeltet, amelynek helyszínéről, valamint a leadható veszélyes és egyéb, különleges kezelést igénylő anyagok fajtánkénti mennyiségéről is a lomok kihelyezésének időpontját tartalmazó szórólapunkban adunk tájékoztatást.

Társaságunk köztisztasági üzletága a lomtalanítást követően elvégzi az úttest takarítását, ugyanakkor az ingatlan előtti terület, valamint járdaszakasz takarítása az ingatlan tulajdonosának, üzemeltetőjének, használójának kötelessége.

Budapesten az éves egyszeri, lakossági lomtalanítás a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás része. Számos hasonló méretű európai nagyvárosban (pl. Bécs, München, Hamburg) a lomtalanítás nem a közszolgáltatás része, így ezekben a nagyvárosokban az elszállítás megrendelése esetén a lakóknak meg kell téríteniük annak költségét.

Budapest, 2020. június 16.
Fővárosi Közterület-fenntartó

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás