Hirdetés

Vigyázni kell, hogy „önző tetteink ne válhassanak végzetessé”– hangoztatta a magát nagyon zöldnek beállító, ám az Orbán-kormány több antizöld kezdeményezését szolgaian aláíró államfő Gödöllőn, ahol megnyitotta a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivált, valamint a Magyar Nemzeti Parkok Hetét.„Az ember léte az őt fenntartó természeti rendszerek egészségétől, épségétől, megújulási képességétől függ. Ha élni akar, tudatosabban, körültekintőbben, nagyobb felelősséggel kell bánnia a környezetével” – mondta a köztársasági elnök Gödöllőn, ahol a fesztivál fővédnökeként a Királyi Kastély udvarán tegnap arról beszélt, hogy a természet biológiai sokféleségét meg kell óvnunk, mert bár „mi tudunk törvényeket alkotni a táj védelmére, de mi tesszük le a tájvédelmi körzethatárra az illegális hulladékot is”. Hozzátette: csak akkor érhetünk célhoz, ha a jó szándékú tenni akarást erősebbé tesszük, mint a természetkárosítást.

„A pannon régió a leggazdagabb a tizenegy európai biogeográfiai régió közül, számos faj él itt, amely sehol máshol. Ez a keverék teszi számunkra oly becsessé és az ökoszisztéma egészére nézve pótolhatatlanná” – mondta Áder János, aki azt is megjegyezte, hogy a biodiverzitás az emberi tevékenység hatására Magyarországon is sérül. Ugyanakkor szerinte büszkék lehetünk a hazai védettség nagyságára, az oltalom alatt lévő területek arányára.

Az államfő arról is beszélt, a nemzeti parkok rendszere arra szolgál, hogy „a természetkárosító folyamatokat megelőzni és orvosolni tudjuk, hogy önző tetteink ne válhassanak végzetessé”, és képesek legyünk „megfékezni azt a fájdalmas folyamatot, amit a szakemberek már most a hatodik nagy kihalási hullámnak hívnak”.

Rácz András, az agrártárca környezetügyért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: a nemzeti parkok éves látogatószáma eléri az 1,6 millió főt, és mintegy hétszáz ökoturisztikai létesítmény működik, ezek fele a nemzeti parkokban. A vasárnapig tartó Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválon csaknem 150 filmet nézhetnek meg ingyenesen az érdeklődők, a Magyar Nemzeti Parkok Hete országszerte kínál gazdag programot szeptember 20-ig.

A koronavírus-járvány miatt idén májusról szeptemberre halasztott fesztivál keretében idén is két filmszemlét tartanak: a tágabb nemzetközi seregszemle mellett a Kárpát-medence értékeinek bemutatására fókuszáló mustrát is. A fesztivál célja, hogy a természettel kapcsolatos filmalkotásokon keresztül hívja fel a társadalom figyelmét a világ, és ezen belül Európa és a Kárpát-medence természeti értékeire, szépségeire, környezetünk védelmére, valamint a biodiverzitás fenntartásának fontosságára.

A filmfesztiválra idén csaknem 2200 nevezés érkezett a világ 114 országából; a díjátadó gálát szeptember 12-én tartják a Gödöllői Királyi Kastély Lovardájában. A vetítések mellett a látogatók találkozhatnak a Trash Art Magyarország szobraival, zöld szakmai és civil szervezetekkel, valamint fotókiállításokat tekinthetnek meg.

A Magyar Nemzeti Parkok Hete idén először csatlakozott a fesztiválhoz, amelyen felvonulnak a tíz hazai nemzeti park igazgatóság ökoturisztikai bemutatóhelyei, attrakciói, programkínálata és szolgáltatásai.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás