A rovat kizárólagos támogatója

A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége 23. alkalommal írta ki hazánk és a régió legrangosabb természetfotós pályázatát. A „Canon – Az Év Természetfotósa 2015” pályázat izgalmas versenyt hozott: a zsűri összesen több mint 3 400 képből válogatott, és az értékes, komoly szakmai elismerést jelentő díjakért az utolsó fordulóban több mint hatvan alkotó 102 műve versengett. A díjakat 2015. november 3-án adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol egyúttal megnyitották a pályázat legjobb képeiből rendezett kiállítást, és bemutatták a döntőbe jutott fotókból összeállított, Az év természetfotói – Magyarország 2015 című kötetet is.

A zsűri döntése értelmében a „Canon – Az Év Természetfotósa 2015” pályázat fődíját, Az Év Természetfotósa elismerést Máté Bence nyerte el. A nagyközönség által „láthatatlan madárfotósként” is ismert, világszerte sikert sikerre halmozó természetfotós immár ötödik alkalommal érdemelte ki ezt a rangos szakmai díjat. Az Év Ifjú Természetfotósa a szabadkai Szekeres Levente lett, aki a pályázat történetében az első, határon túli nagydíjas. Az Év Természetfotója címet Máté Bence „Lépéselőny” című képe nyerte.

Az idén 25 éves naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége, rögtön a megalakulása után, első feladatai egyikeként olyan fotópályázat megrendezését tűzte ki célul, amely alkalmas arra, hogy a magyar természetfotósok rendszeresen összemérhessék képességeiket, és a nagyközönség előtt is bemutathassák legszebb alkotásaikat. Ennek szellemében hirdettük meg, immár 23. alkalommal, Az Év Természetfotósa pályázatot, amely névadó támogatója idén a Canon.

Az Év természetfotói Magyarország 2015 fotóalbum borítójaAz Év természetfotói Magyarország 2015 fotóalbum borítója

A zsűrizés ezúttal is a legszigorúbb szakmai és etikai alapelvek alapján történt. A teljes transzparencia jegyében – a világon elsőként – a naturArt vezette be azt a rendszert, amelyben a képek elbírálásának első két fordulója az internet teljes nyilvánossága előtt zajlik, és a világ bármely pontjáról nyomon követhető az is, hogy melyik képre hány pontot ad a komoly szaktekintélyekből álló zsűri. Ezen túlmenően a hét értékelésből a legalacsonyabb és a legmagasabb pontszám ki is esik. Ennek a mérési rendszernek eredményeként egyre jobb és újszerűbb képek kellenek ahhoz, hogy a döntőbe kerülhessenek.
A pályázat utolsó fordulójába jutott 102 fotográfia látható azon a kiállításon, amely 2015. november 3-ától tekinthető meg a Magyar Természettudományi Múzeumban megrendezett kiállításon. Ezek a fotók kerültek az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent Az év természetfotói – Magyarország 2015 című kötetbe is, amelyet a pályázat díjátadó ünnepségén – és egyben a kiállítás megnyitóján – mutattak be a közönségnek.

Kapcsolódó cikkünk:  

Máté Bence ismét az év természetfotósa

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás