Hirdetés
greenfo/mti

Az ökológiai gazdálkodás a fenntartható gazdasági növekedés egyik alapja, és kulcsfontosságú ahhoz, hogy megmaradjon az Európai Unió versenyképessége, az új Közös Agrárpolitikában (KAP) ezért következetesen támogatni kell a mezőgazdaságnak ezt a formáját.

Az ökológiai gazdálkodási mozgalmak nemzetközi szövetségének (IFOAM) a magyar uniós elnökség keretében Gödöllőn rendezett tegnapi tanácskozásán Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hangsúlyozta: csak azok az országok és régiók lehetnek hosszú távon sikeresek, amelyek jól tudnak gazdálkodni természeti erőforrásaikkal és termelési lehetőségeikkel, hagyományaikkal, az új KAP-ban ezért központi helyet kell elfoglalnia a fenntarthatóság szempontjának.

Fazekas Sándor emlékeztetett: a magyar elnökség jelentős előrelépést ért el ezen a területen, az uniós agrárminiszterek márciusi tanácsülésén több mint kétharmados, 81 százalékos támogatással fogadták el a KAP jövőjéről szóló magyar elnökségi következtetéseket, amelyek tükrözik a magyar elnökség mottóját, miszerint az erős Európának erős Közös Agrárpolitikára van szüksége."A dokumentum legfontosabb üzenete, hogy Európának elegendő, biztonságos, jó minőségű, elfogadható árú élelmiszert kell előállítania úgy, hogy természeti erőforrásainkkal okosan gazdálkodjunk, vigyázzunk a környezetre, vizeinkre, törődjünk az állatok jólétével, és közben gondoskodjunk arról, hogy a vidéki térségek Európa teljes területén gyarapodjanak, és gazdaságilag életképesek maradjanak" – mondta a vidékfejlesztési miniszter.

Az ökológiai gazdálkodás versenyképesség-javító vonását emelte ki a tanácskozáson Paolo de Castro, az Európai Parlament Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságának elnöke is, aki rámutatott, hogy a biotermékek fogyasztása "korunk egyik megatrendje", az ökológiai gazdálkodás így töretlenül fejlődik, előretörését még a világgazdasági válság sem állította meg. Az ágazat jelentőségét mutatja, hogy 2008 és 2009 között – a gazdasági válság eddigi legsúlyosabb szakaszában – az EU-ban 1 millió hektárral nőtt az ökológiai gazdálkodásba bevont terület nagysága, amely így a teljes termőterület 4,7 százalékának megfelelő 8,3 millió hektárt tett ki, az ágazat forgalma pedig 2005 és 2009 között 14 milliárd euróról 18 milliárd euróra emelkedett – mondta Paolo de Castro.

Ugyancsak beszédes adat, hogy az ágazatban dolgozók körében csupán 36 százalék az 55 évesnél idősebbek aránya, míg a mezőgazdaság egészét tekintve 56 év az átlagéletkor – folytatta de Castro gondolatmenetét Dacian Ciolos, az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa. Az életkori megoszlásról szóló statisztika is azt mutatja, hogy az ökológiai gazdálkodás életképes, hiszen erősen vonzza magához a fiatal termelőket – mondta a brüsszeli bizottság tagja. Dacian Ciolos hangsúlyozta: korábban csak elvétve lehetett kapni biotermékeket, a boltokban csak egy-egy eldugott sarokban kaptak helyet, most már viszont széles a kínálat és könnyű hozzájutni az ökológiai módszerekkel előállított termékekhez. A siker azonban veszélyt is hordoz, az ágazat a saját sikerének áldozata lehet – figyelmeztetett az uniós biztos, aki szerint a legfontosabb eredmény, hogy az biogazdálkodók megszerezték a fogyasztók bizalmát. Most arra kell törekedni, hogy ez a bizalom megmaradjon és erősödjék, ezért semmiképpen sem szabad a nagyobb jövedelmezőség kedvéért eltávolodni az alapoktól, amelyekre épülve kifejlődött az ökológiai gazdálkodás – mondta Dacian Ciolos.

Kapcsolódó anyagok:

Cél a biogazdálkodás növelése

Válaszúton a mezőgazdaság

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás