Emil Boc román miniszterelnöknek nem nyerte el a tetszését a verespataki aranybánya-beruházás és a projekt jelenlegi szerződése.
A román kormányfő a TVR1 televíziónak úgy nyilatkozott, hogy a kormány jelenleg a szakértők véleményére vár, mielőtt döntést hozna a beruházásról. Hozzátette: még korai lenne állást foglalni a szerződés felbontásáról a Rosia Montana Gold Corporationnel (RMGC).
Emil Boc szerint a szerződés jelenlegi formájában nem megfelelő az állam számára.
A román kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PD-L) még nem hozott döntést a verespataki projektről, csak most kezdődött meg róla a vita a pártban – közölte Sever Voinescu, a PD-L alelnöke, aki egyben a politikai alakulat szóvivője. Mint kifejtette, Monica Macovei demokrata párti európai parlamenti képviselő vetette fel Verespatak kérdését a párt központi vezető testületének hétfői ülésén, és sokféle álláspont van a pártban. Egyesek támogatják a beruházás megvalósulását, másoknak súlyos kételyeik vannak a tervvel kapcsolatban, míg megint mások kifejezetten ellenzik, ezért még nem ért véget a vita – tette hozzá.
Kapcsolódó anyagok:
Egy miniszter pálfordulása, avagy Kelemen Hunor esete a verespataki bányaprojekttel
A román akadémia továbbra is ellenzi a verespataki beruházást