Tiszta vizet a poharainkba! – Víz Koalíció akciókonferencia
Dátum: 2021. november 20.
Helyszín: Benczúr utca 45., VDSZ székház konferenciaterem
Forrás: esemény FB oldala
Magyarországon az ivóvízhálózat 86 %-a kockázatosnak minősül. Rendszeres karbantartás híján a vízcsövek szörnyű állapotban vannak, gyakran eltörnek, egyes településeken már komoly kihívást jelent egészséges ivóvízhez jutni.
Mindezen problémák feltárására, bemutatására, a megoldások megtalálására és valódi lépések kikényszerítésére szövetkezett 10 érintett civil csoport és 5 szakszervezet, akik Víz Koalíció néven indították el közös tevékenységüket a Rendszerszint (a Civil Kollégium Alapítvány közösségszervező műhelyének) munkatársai koordinálásával.
A Víz Akciókonferencia nevet viselő rendezvény témája az ivóvíz, pontosabban az egészséges ivóvíz szolgáltatásának nehézségei, a víz- és csatornahálózatok problémái és az ezzel kapcsolatos teendők – a panelbeszélgetéseken vizes szakemberek, szakszervezetek, önkormányzati szereplők és civil szervezetek képviselői vesznek részt.
Az esemény egyben a Tiszta vizet a poharainkba! nagyszabású civil kampány nyitóeseménye is.
A nap folyamán lehetőséget biztosítunk interjúk készítésére a programokban résztvevő szakemberekkel és civil szereplőkkel, a konferencia és az induló kampány remek apropót és bőséges anyagot nyújt az újságírók számára, hogy a magyarok nagy részét érintő problémát, az egészséges ivóvízhez való hozzájutás nehézségeit bemutathassák.
Program:
10:00-10:45 Köszöntő és „Tiszta vizet a poharainkba!” c. petíció ismertetése és elindítása
10:45-11:30 Beszélgetés a petíció indítóival: érintett települések civil képviselői és vizes szakemberek fogalmazzák meg a magyarországi vízellátás legnagyobb problémáit és a szükséges intézkedéseket. Moderátor: Sándor Kata újságíró, közösségszervező
11:30-11:45 „Vizes gondjaink” c. kiállítás megnyitója Rényi András művészettörténésszel
11:45-12:45 Önkormányzatok helyzete a vízszolgáltatásban, vízszolgáltatók helyzete Magyarországon. Vendégek: Dr. Gyergyák Ferenc TÖOSZ főtitkár, Kreitner Krisztina MAVÍZ PR és marketing menedzser. Moderátor: Juhász Bence, Tabumentes Ország
12:45-13:30 Ebédszünet (hidegtál)
13:30-14:30 Vízhozzáférés a szegregátumokban és a települések perifériáján. Vendégek:
Nagy Erzsébet Partners Hungary Alapítvány, közösségi érdekérvényesítés terepi szakértő, mediátor, Vígvári András MTA Szociológiai Intézet, tudományos segédmunkatárs/ városszociológia, térbeli marginalizáció, zártkertek, Balogh Fruzsina közösségszervező, Rendszerszint-Országos Közösségszervező Műhely. Moderátor: Papp Gergely, PAD for environmental justice
14:30-14:45 Vízmesék
14:45-15:45 Felszíni és felszín alatti vízgazdálkodás. Vendégek: Dedák Dalma WWF környezetpolitikai szakértő, Lányi András filozófus, Horányi Tibor környezetgazdálkodási agrármérnök Alba Natura Civil Alapítvány Velencei-tó, Nagy Tavak Koalíció. Moderátor: Juhász Bence, Tabumentes Ország
15:45-16:00 Zárás
További információk:
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/957057341831800
Víz Koalíció Facebook oldal: https://www.facebook.com/vizkoalicio
A program a Víz Koalíció, a Tabumentes Ország (TMO), a PAD for environmental justice, a Civil Kollégium Alapítvány, a Rendszerszint – Országos Közösségszervező Műhely és az aHang közös szervezésében valósul meg.
A Víz Koalíció alapítói:
Angyali-szigeti Civilek Egyesülete, Ráckeve, Angyali-sziget
CivilKalász, Budakalász
Civil Kotta, Szentendre
Eleven Gyál
Eleven Vecsés
Göd-ÉRT
Közösen a Városunkért Egyesület, Pomáz
PAD for environmental justice
Pomázi Civil Szövetség
Üllő Te Vagy
Alföldvíz Szakszervezet
Autonóm Területi Szakszervezet, Miskolc
Bácsvíz Szakszervezet
Fővárosi Vízművek ZRT. Munkahelyi Szakszervezet
Vasivíz Szakszervezet
A szervezők a programváltozás jogát fenntartják.
Kapcsolattartók:
Bárányi Ildikó
+36-30-280-5785
Pauló Csilla
+36-30-466-8682