Hogyan került egy fiatal magyar botanikus Kuba, Mexikó és Kelet-Afrika isten háta mögötti vidékeire, és milyen kutatásokat végzett ott, ahol előtte nemhogy kutató, de még ember sem nagyon járt? Egyebek mellett ez is kiderül az MTA interjúsorozat újabb részéből, amelyben Borhidi Attila akadémikus idézte fel élete és kutatói pályája legemlékezetesebb állomásait.Gimnazistaként még az irodalom és a művészetek vonzották inkább, verset mondani például Latinovits Zoltántól tanult. Apai tanácsra mégis a műszaki pálya felé fordult, majd végül a botanika mellett horgonyzott le. Növényzeti térképeket is készítő fiatal kutatóként további pályáját alapvetően határozta meg egy kubai barátság, amelynek köszönhetően később éveket töltött a trópusi szigetországban. Munkája eredményeként született meg Kuba vegetációtérképe, amely nem csupán a kutatók, hanem az Egyesült Államok hadügyminisztériumának érdeklődését is felkeltette.
A Pécshez már egyetemistaként is vonzódó Borhidi Attila az 1980-as évek végén került a baranyai megyeszékhelyre, ahol megszervezte az egyetem Természettudományi Karát. Tudományos eredményeit nemcsak nemzetközileg is jegyzett munkái fémjelzik, hanem az is, hogy tíz növényfaj, sőt egy talajatkafaj is róla van elnevezve.
Borhidi Attila botanikus, akadémikus beszélgetőtársa Velancsics Béla, az MTA Kommunikációs Főosztályának munkatársa volt, aki tudományos pályája mellett az életét meghatározó fordulatokról, személyes élményeiről is kérdezte a kutatót. Az interjú teljes terjedelemben ITT LETÖLTHETŐ
Részletek a beszélgetésből:
„Elsősorban az irodalom érdekelt. Említettem, hogy fordítottam is. Schweighoffer Gottfried, a némettanárom, egy húsz évvel későbbi találkozásunkkor azzal lepett meg, hogy a tárcájából az én Erlkönig-fordításomat húzta elő azzal, hogy a mai napig ezt tartja a legjobbnak.
Amikor azonban édesapámmal a jövőmről beszélgettünk, ő azt mondta, hogy az irodalmi pályán nagyon nehéz megélni, főleg egy kezdőnek. De veszélyes is. »Olyan írók, mint Németh László vagy Illyés Gyula, fél lábbal a börtönben vannak. Én azt javaslom, hogy keress magadnak valamilyen műszaki pályát« – mondta apám.”
„Az egyik kezünkben a machete, a másikban pedig növények gyűjtésére szolgáló nejlonzsák volt. A végeredmény pedig immár itthon az akadémiai doktori értekezésem, ami 1973-ban jelent meg. Ezt követte két nagy sikerű kiadást is megért angol nyelvű monográfiám Kuba növényföldrajzáról.”
„A kutatásaink újdonságát az adta, hogy az avart fogyasztó talajállatokat már vizsgálták, az avart, amit esznek, viszont még nem. Magyarországon már csináltunk hasonló kutatást. Rájöttünk, hogy ezek az állatkák nagyon »okosak«. Azt az avart eszik meg előbb, amelynek nagyobb a fehérjetartalma, amelyiknek kevés, azt pedig a végére hagyják. Ezzel a témával kezdtem foglalkozni, mégpedig az UNAM-on, vagyis a Mexikói Autonóm Nemzeti Egyetemen (Universidad Nacional Autónoma de México), az ország legnagyobb egyetemén.”
„Visszatérve Pécshez: ez tulajdonképpen egy megvalósult álom története. 1952-ben jártam először a városban másodéves egyetemi hallgató koromban. Akkoriban az egyetemi terepgyakorlatok még úgy működtek, hogy a hallgatókat nyáron elvitték három hónapra. Körbejártuk az országot. Minden botanikai szempontból különleges területet megmutattak nekünk. Pécs környékén, a Mecsekben is többször jártunk. Én pedig beleszerettem a városba és a vidékbe is. Szívügyem lett. Mondogattam is húszévesen: kár, hogy nincs itt egy tudományegyetem, mert akkor később idejönnék botanikaprofesszornak.
Erre azért még várnom kellett néhány évtizedet. Az itteni botanikai tanszék még csak főiskolai tanszék volt, viszont amikor 1987-ben Tihanyi Jenő tanszékvezető nyugdíjba ment, Ormos Mária rektor olyan magas minősítéssel rendelkező embert keresett, aki egyetemi tanszéket alapít.
Meghívtak erre a feladatra, én pedig nem tudtam ellenállni a felkérésnek.”
Kapcsolódó cikk: KÜLÖNLEGES JUBILEUM: BORHIDI 90, BOTANIKUS KERT 70
