A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: mehi.hu

2022 nyarán Koritár Zsuzsanna, a MEHI ügyvezető igazgatója visszavonult, és átadta a stafétát Mizsei Szabolcsnak. Miért pont most? Mit jelent a MEHI életében, irányaiban a vezetőváltás, hogy alakulnak a jövőbeli tervek? Páros interjú a leköszönő és az új igazgatóval, Koritár Zsuzsával és Mizsei Szabolccsal.

1. Adódik az első kérdés: Miért éppen most vált időszerűvé a váltás?

Zsuzsa: Rendkívül izgalmas és mozgalmas 3 év van mögöttünk mind szakpolitikai szempontból, mind a MEHI életének és működésének szempontjából. Hadd kezdjem ez utóbbival. A korábbi időszakban a MEHI hagyományosan a szakpolitikai döntéshozatal irányából közelítette meg a témát, az volt a célunk, hogy olyan piaci-szabályozási-jogi-támogatáspolitikai környezet jöjjön létre Magyarországon, amely lehetővé teszi az energiahatékonysági beruházások elterjedését, az épületenergetikai felújítások számának és mélységének növelését. Ebből fakadóan elsősorban a döntéshozói-jogalkotói szereplőkkel működtünk leginkább együtt, a végfelhasználók kevésbé voltak célcsoport számunkra. Ezen kezdtünk változtatni 2018-ban, amikorra már láttuk, hogy ahhoz, hogy egy jó szakpolitikai környezet érvényesülni tudjon, szükség van az épülettulajdonosok felkészítésére is, hiszen enélkül nem fognak átgondolt felújítások történni. Ezért vágtunk bele egy európai uniós pályázat megírásába, amelynek célja az volt, hogy egy egyablakos energetikai tanácsadóiroda-hálózatot dolgozzunk ki és hozzunk létre Magyarországon a lakossági felhasználók számára. A pályázatunk nagyon erős versenyben sikeresen nyert 2019-ben, ebből jött mára létre a RenoPont Energetikai Otthonfelújítás Központ. Ezzel egy hatalmas ajtó nyílt ki számunkra, és rengeteg munkánk van benne, úgyhogy ez óriási lépés és változás volt a MEHI életében.

Ugyanakkor a szakmai-szakpolitikai tevékenységeinket is teljes gőzzel folytattuk. Annál is inkább, mert közben az európai színtéren is egyre hangsúlyosabbá vált az energiahatékonyság, azon belül az épületenergetika. Az európai épületállomány jelentős része 2050-ben is használatban lesz még, és mint a legnagyobb energiafogyasztók; korszerűsítésük nélkül nem érhetjük el a klímacélokat, és az energiafüggőség csökkentésében is kiemelt szerepük van. Ezért az elmúlt években az épületek felújítása kiemelt zászlóshajó kezdeményezéssé vált: az EU-ban saját stratégiát is kapott, és az uniós források kiemelt célterületévé vált. Ezzel párhuzamosan a területet érintő szabályozást is folyamatosan fejlesztik, a két legfontosabb kapcsolódó direktíva – az energiahatékonysági és az épületenergetikai – újabb módosítás alatt áll. Ezek természetesen jelentős hatással bírnak a hazai szabályozásra és szakpolitikára is, és éppen ez az, amiben a MEHI támogatni kívánja a hazai döntéshozást. Az elmúlt 3 évben számos javaslatot, szakmai anyagot készítettünk, és juttattunk el a felelős minisztériumba.

Az igazán fontos lépés azonban az, amikor ez a két irány – a döntéshozói és végfelhasználói, ha úgy tetszik: az elméleti és gyakorlati – összeér. Ehhez némileg új gondolkodásra, a fejlesztési szempontok előtérbe helyezésére és erősítésére van szükség, no meg friss energiákra. Ezért éreztem úgy, hogy most időszerű a változás a MEHI irányításában, és ehhez olyan vezetőre van szükség, aki ezt a megközelítést és fejlődési folyamatot segíteni tudja. A vezetésem alatti három év munkaszempontból nagyon intenzív volt számomra, így most egy kis pihenés következik. Nyugodt vagyok afelől, hogy a MEHI jó kezekbe került, és úgy érzem egy magas szakmai színvonalon dolgozó szervezetet sikerült átadnom.

Szabolcs: Zsuzsihoz kapcsolódva ez a lehetőség számomra éppen a szakpolitikai nézetek miatt vált vonzóvá.  Energetikai innovációs területén töltött  idő után vezetőfejlesztéssel és tanácsadással foglalkoztam. Ha úgy tetszik, az üzlet és szolgáltatásfejlesztésből érkezem vissza az energetikába. 2020-ban már egy évig egy energiamenedzsment rendszer digitalizációján foglalkoztam. A személyes motivációm volt, hogy a széles, lean gyártási, agilis banki, média és kkv fejlesztési csapatokból végre egy olyan szakmai közösséget találjak, ahol erősek a szakmai alapok, de üzlet, technológiai és szervezeti oldalon is egy nagy ugrásra készülnek.

Másrészt a tanácsadói munka szép, de mindig azzal jár, hogy fél évenként újabb és újabb csapatokkal dolgozunk. 4-5 év után tudatosan el kezdtem keresni, hogy egy állandó csapattal dolgozhassak.

Így a MEHI minden szempontból egy ideális választás volt számomra. Meggyőződésem, hogy egy közhasznú non-profit céget pontosan úgy kell vezetőként támogatni, mint egy profit-orientált vállalkozást.

Mizsei Szabolcs: a MEHI ügyvezetői teendőit 2022. júliusától Mizsei Szabolcs energetikai szakközgazdász látja el. 2002 es 2006 között állandó szakértőként dolgozott az Országgyűlés Távközlési es Informatikai Bizottságánál. Ezt követően 4 éves nagyvállalati vezetői gyakorlatát a Magyar Telekomnál szerezte meg. 2016-tól az MVM innovációs tanácsadója, majd az innovációs osztály vezetőjeként dolgozott. Alapítástól 2 évig az MVM energetikai inkubációs házának, a Smart Future Lab-nek felügyelő-bizottsági tagja. Az előző 5 évben a Kürt Akadémia vezető tanácsadója és képzésvezetője. A Corvinus Egyetem Széchenyi István Szakkollégium Végzett Társaságának elnöke. Szakterülete a közpolitikai program-elemzés, az agilis menedzsment és a digitális platform-fejlesztés. A MEHI magas szintű szakmai munkájának operatív támogatása mellett személyes célja a kutatói tevékenység és ügyfélközpontú szolgáltatások kibővítése.

2. Mi változik és mi marad állandó a MEHI munkájában?

Zsuzsa: A szervezet alapításakor meghatározott szakpolitikai munka, a hazai döntéshozás szakmai támogatása továbbra is kiemelt tevékenysége lesz a MEHI-nek. Ami új, hogy a felhasználói piac felé sokkal jobban fog nyitni, hiszen végső soron itt kell az energiamegtakarításokat elérni, és ez az ő közreműködésükkel lehet csak sikeres.

 

Szabolcs: A MEHI két fő erőssége a folyamatosság és a partneri kapcsolatok. Ebből táplálkozunk, erre építünk. A  hazai energiahatékonyság területén szabályozók számára adunk kutatási és szabályozási támogatást. Természetesen a tagállami gyakorlatok és a regulációs ismeretek a gyakorlatba átültetve válnak értékessé. Vállalati partnereink egyre nagyobb számban igénylik, hogy a szabályozói és szakpolitikai szolgáltatásainkkal támogassuk az üzletfejlesztésüket. Szélesebb, egyben specifikusabb értékelemekkel álljunk elő. Amerre a piac növekszik, mi is arra növekszünk majd. Ez lehet akár a lakossági EKR rendszer bővítése, vagy egy-egy újabb alkalmazott technológia támogatása. Minden attól függ, hogy az energiaválság feloldásában milyen területen lesz nagyobb szükség a tudásunkra.

2022-ben nem engedhetjük meg, hogy ragaszkodjunk akár az egy évvel ezelőtti célokhoz és keretekhez.  Lakossági tanácsadói rendszert építünk, két főállású munkatársunk már állandóan ezen dolgozik. A RenoHUb, a RenoPontok rendszere egy csapásra felértékelődött.  Az energiaszegénység kezelése akár országos támogató hálózatot igényel, amit egy digitális platform is támogat. Ennek alapjai már kész vannak, a prototípus működik, ezt fel kell skáláznunk.

Összességében a Zsuzsi által említett irányok nem fognak változni, inkább bővülnek és igyekszünk változni majd a kihívásokkal. Rám az operatív menedzsment és fejlesztési feladatok hárulnak. Hála Zsuzsi munkájának, okos és cselekvő munkatársak vesznek körbe. Személyesen a legnagyobb tartalékot és lehetőséget a partneri együttműködéseinkben látom. Kollégáim motiváltak és erős közös célrendszerben dolgozunk.

3. A vezetőváltással szinte egy időben alakult át jelentősen a lakossági gáz és villamosenergia piac. Hogyan hat ez a MEHI stratégiájára? Miben fogtok változtatni?

Zsuzsa: A MEHI stratégiája nagyon konkrét és erős alapokra épül. A piaci átalakulások hatására jelentősen felértékelődik az energiahatékonyság. Eddig sok erőforrást fektettünk a végfelhasználók meggyőzésére. Ez most egy csapásra megváltozott. A „miért” helyett most már a „hogyan”-ban kell segítenünk. És ez jól alátámasztja a – még a piac átalakulása előtt született – döntés időszerűségét, miszerint az épülettulajdonosoknak a MEHI fontos célcsoportjává kell válniuk.

Szabolcs: Vannak területek, amikkel tudatosan nem foglalkozunk. Nem készítünk árelemzéseket és makromodelleket. Ebben vannak nálunk sokkal jobbak. Pl. a közvetlen elosztói árképzések és előrejelzések nem a mi asztalunk. Természetesen napi szinten figyeljük a piaci folyamatokat. Ennek megfelelően a kommunikációnk mindig is tényalapú és mértéktartó. Ez a jövőben is így marad. Egyszerre kell hitelesnek lenni a kormányzati szervek, az önkormányzatok és a partnereink számára.

Belül természetesen parázs szakmai viták folynak. Ez az élő kutatói közeg a másik alapértékünk. Önképünkben egy olyan tudásalapú társadalmi vállalkozás vagyunk, ami a legfontosabb lakossági energetikai problémákra keresi a gyakorlati megoldásokat. Olyan környezetmérnökök, közgazdászok és geográfusok, projektmenedzserek vagyunk, akiknek közös célja, hogy Magyarországon egy fenntartható, modern épületenergetika, vagyis energiahatékonyabb rendszerek épüljenek.

Kapacitás oldalról azt látom, hogy akár 30-50 fős szervezet is lehetnénk, olyan sok a kihívás és a feladat. Ez a növekedési ütem azonban ma megviselné a szervezetet. A fejlődésünk alapja az a tudás, megfontolt építkezés, amit a csapat elvégzett az előző években.

Koritár Zsuzsa és Mizsei Szabolcs MEHI. kép: Sáfián Fanni

4. Zsuzsi, hozzád fordulok, mik a jövőbeni terveid?

Zsuzsa:  Az energiahatékonyság, az épületenergetika szakmai területe a MEHI-ben töltött öt évem alatt szinte az életem részévé vált, nem csak szervezeti, hanem személyes célommá is alakult. Nagyon bízom benne, és tulajdonképpen ez a szándékom is, ha minden jól alakul, hogy ezen a területen fogok tudni tovább dolgozni. Felmerült lehetőségként mindkettőnk részéről, hogy visszatérjek a MEHI-hez és a szakmai munkában részt vegyek, de végleges döntés erről még nem született, és én egyelőre szeretnék a pihenésre koncentrálni.

5. Végezetül Szabolcshoz adódik a kérdés. Hány évre tervezel? Ez ismét egy kampány munka, vagy tartósan elköteleződsz a energiahatékonyság, a MEHI mellett?

Agilis vezetőképzéseken mindig azt tanítjuk, hogy a változó üzleti környezetben fontosabb a tervezés, mint maga a terv. Minimum két év az az időszak, ami alatt meg lehet valósítani egy változási stratégiát. Ott a tulajdonossal közösen értékeljük majd az eredményeket.

A MEHI egy igazi felhatalmazott, sokféle tudásra épülő innovatív csapat. Nem félünk kipróbálni dolgokat, technológiai és tanácsadó partnereinknél nagy tudás és tapasztalat halmozódott fel. Azon is mérem magam, hogy ők mennyire tudnak növekedni, hogyan tudjuk mi őket támogatni a sikereikben.

Szeretném a csapat mérnöki, energetikai tudáselemeit megerősíteni. Személyesen pedig az célom, hogy érezhetően hozzá tudjak járulni, hogy hazánk – az Európai Unió tagjaként –  társadalmi megrázkódtatások nélkül tudjon átmenni a jelenlegi energiaválságon. Ehhez a MEHI igazgatójaként tehetek a legtöbbet.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás