A rovat kizárólagos támogatója

Egy hét telt el a 2023-as esztendőből. A Hortobágyi madárkórházban nagyon mozgalmas volt ez a hét. A különböző mentőállomásokról naponta érkeztek a sérült, a legtöbb esetben azonnali műtétre szoruló madarak.

Szárnytörött vándorsólyom, bekerülése után azonnal műtét, már egy másik vándorsólyom társaságában lábadozik.
Meglőtt karvalyok, egerészölyv, galamb. Őket is rögtön műteni kellett, ilyenkor minden perc késlekedés rontja az esélyeket.

Parlagi sas: Őt vonat ütötte el. Nagyon súlyos állapotban került a madárkórházba. Sok helyen lemondtak volna róla. A Hortobágyi madárkórházban egy madárról sem mondanak le! A legreménytelenebbnek tűnő esetben is mindent megtesznek a madár megmentéséért.
Most is ez volt. Sikerült megmenteni ennek a gyönyörű madárnak az életét. Ugyan még rezeg az a bizonyos léc, de Déri doktor és csapata folyamatosan azon dolgozik, életben maradjon a sas és a többi bekerült madár is. Nem számít, éppen délután vagy éjszaka van, a csapat mindig ugrásra készen áll. A sérült madár nem várhat, azonnal segíteni kell rajta.

Sajnos nemcsak a madaraknak, hanem a madárkórháznak is szüksége van segítségre. Állami támogatás nélkül, a felajánlott adó 1 %-ból és adományokból működik. A sérült madarak gyógyítása, ellátása, a rezsi költségek komoly terheket jelentenek a kórháznak.  Aki szeretné támogatni a madárkórházat, az alábbi módokon teheti meg:

Telefonhívással: Hívja a 13600-as adománygyűjtő telefonszámot, majd a kapcsolat létrejöttekor készüléke nyomógombjai segítségével válassza a 17-es melléket.

SMS-el: Küldje el sms-ben a 17-es számot a 13600-as adománygyűjtő telefonszámra.

Pénzutalással: HU 50-59900029-10001868-00000000 Takarékbank

Már egy kis összeg is nagy segítség.

Aki pénz helyett tárgyi adománnyal szeretne segíteni, arra is van lehetőség. Amire folyamatosan szükség van: kötszer-lejárt szavatosságú is jó-Leukoplast, vattapálca, papírtörlő, fertőtlenítőszerek-Betadin, Domestos, -madáreledel.

A sérült madarak nevében előre is nagyon köszönjük a segítséget!
Sámuel Zsuzsanna
Önkéntes, Madárkórház Alapítvány

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás