Hirdetés

Az LMP aláírásgyűjtésbe kezdett a Normafára tervezett beruházás ellen, ezzel akarják felhívni a kerület polgármestere, Pokorni Zoltán figyelmét arra, hogy a Normafa mindenkié, és ennek így kell maradnia.

Szél Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az Orbán-kormány nemzeti síparadicsomot" akar csinálni a XII. kerületben, ezért már elfogadták az ehhez szükséges törvényt is a Parlamentben. Ez azonban sérti az állampolgárok egészséges környezethez való jogát, mivel a beruházás megvalósulása károsítja a környezetet, és a döntéshozatali szabályokat sem vették figyelembe, mivel semmilyen hatástanulmány nem volt a törvény elfogadásakor.

Az LMP szerint az is elfogadhatatlan, hogy a lakossággal érdemi konzultáció nem történt a beruházásról. Az LMP pártalapítványa azért, hogy "tiszta helyzetet teremtsenek" a politikusok, konferenciát szervez, amelyre meghívják a projekt gazdáit, a zöld szervezeteket és a demokratikus pártok képviselőit is.

Csiba Katalin környezetvédelmi szakszóvivő az aláírásgyűjtéssel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a Normafa ügye nem csak a kerületieké, hanem egész Budapesté, mivel számos kerületből érkeznek pihenni vágyók a területre. Emellett az ország minden lakosának ügye is, mert a Normafa fejlesztéséhez állami pénzeket használnának fel, ezért a párt honlapján bárki aláírhatja a nyílt levelet. Hozzátette, hogy az LMP a helyi népszavazást is támogatja, és sajnálatát fejezte ki, hogy az önkormányzat által üzemeltetett információs honlap tele van demagógiával", úgy állítják be a sícentrum beruházást, hogy az a természet megóvása érdekében történik. Hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy először elfogadnak egy törvényt, azután készítik el a hatásvizsgálatot, illetve kérdezik meg a lakosokat. Ennek szerinte pont fordított sorrendben kellene történnie.

Budapest! Normafa segítséget kér!

A helyi népszavazás intézményével alapvetően egyetértek, feltéve hogy nyílt színi vitákon tudnak tájékozódni a lakosok a tervek mellett és ellen szóló érvekről, és nem csak a túlfizetett kormányzati propagandával van lehetőségük találkozni. Ezért az Ökopolisz Alapítvány 2013. oktober 26-án meghívja a tervezőket, a demokratikus pártokat és civil szervezeteket egy nyilvános fórumra, ahol lesz lehetőség megvitatni a kérdést. Nagyon remélem, hogy a polgármester úr és a miniszterelnöki biztos úr is úgy gondolja, hogy a lakosság megérdemli a részletes interaktív egyeztetést és eljön az eseményre. Én biztosan ott leszek és meg fogom kérdezni, hogy sikerült e elolvasni a zöld civil szervezetek tanulmányát.

A helyi népszavazás csak érdemi viták után működik, viszont Normafa nem csak a kerületiek és nem is csak a zöldek ügye. Még Pestről is az egyik legkönnyebben elérhető természetes zöld terület, pesti lakosként nekem is közöm van ahhoz, ha ezt be akarják építeni. Az állami költségvetésből finanszírozott fejlesztésekhez pedig minden egyes adófizetőnek köze van. A HVG cikke alapján pedig érdemes lenne feltenni nyílt színen további kérdéseket az illetékeseknek.

A sícentrum-projekt reklám oldala nevével ellentétben (normafa.info) nem tartozik az információs portál kategóriájába. A részletes terveknek még mindig se híre se hamva, kezdem azt gondolni, hogy nem léteznek. Ez a porszívó-ügynök típusú reklám portál az egész beruháázást "rehabilitációként" állítja be. Szemrebbenés nélkül azt állítja, hogy az infrastruktúra fejlesztésre a jelenlegi lakossági terhelés és elhasználódás miatt van szükség. Ezzel ellentétben a szakmában évtizedek óta járatos civil szervezetek közös tanulmánya épp az ellenkezőjét állítja. A jelenlegi látogatottsághoz a természeti környezet megfelelően adaptálódott, azt el tudja viselni, viszont vonalas létesítmények és a beruházással megnövelt látogatottság kedvezőtlen hatással lesz a területre, és a többféle párhuzamos terhelés erősíteni fogja károkozást.

Az Aarhusi Egyezmény értelmében, melyet Magyarország 2001-ben ratifikált, minimálisan elvárható például az, hogy a nyilvánosság részvételére olyan ésszerű időkereteket biztosítanak a különböző döntéselőkészítési fázisokra, amelyek elégséges időt hagynak a nyilvánosság tájékoztatására. Ehhez képest itt a végéről nézzük a mozit: először megszületik a törvény, aztán elkezdik a terveket és hatástanulmányokat összehozni, majd megkérdezik a lakosságot. Ez ellen minden lakosnak, aki bele akar szólni a közös ügyeinkbe fel kell lépnie! – írta Csiba Katalin blogjában.

Kapcsolódó anyagok:

Elfogadta a Normafa Park fejlesztését lehetővé tevő törvényt az Országgyűlés

Népszavazás lesz a Normafa fejlesztéséről

A csíkos boglárka és társai

Műtrágyás hóágyú – síparadicsom 400 méteren. Vicc a Normafa beépítése

Likvidálná a Normafa természeti értékeit a tervezett beruházás

Fölösleges a Normafáról népszavazni

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás