Hirdetés

A Másfélfokon cikkében a Chloris Geospatial projekt 2003-2019-as időszakra vonatkozó adatai alapján vizsgálták a szárazföldi  fás szárú növényzet (erdők, bozótosok) mennyiségének és szénelnyelő kapacitásának változását, többek között Magyarországra nézve is. Főbb megállapítások és rövid kivonat:

“Az egészséges, biológiai sokféleség szempontjából gazdag növényzet az egyik legjobb partnerünk a légköri szén-dioxid kivonására és elraktározására. A Chloris Geospatial projekt műholdas lézer alapú távérzékeléssel (LIDAR), gépi tanulással meghajtott modellekkel és mesterséges intelligenciával térképezte fel, hogy mennyi szenet is raktároztak el az erdők és bozótosok 2003-2019 között. Érdekesség, hogy a legnagyobb szénelnyelő  országok sorrendje szinte tükrözi a legnagyobb kibocsátókat is: élen Kínával, mögötte szorosan az Egyesült Államokkal, Indiával, míg az Európai Unió a negyedik. A világ legnagyobb szárazföldi vegetációs szénraktára azonban továbbra is az Amazonas, megvilágítva annak globális jelentőségét. Magyarországon is nőtt a vegetáció szénelnyelő kapacitása, azonban itthon és világszerte is tennünk kell azért, hogy a természet továbbra is partnerünk legyen a klímaváltozás mérséklésében.”

Öt érdekességet emelnek ki a kutatásból:

  1. Az elmúlt két évtizedben Kína volt a világ legnagyobb, nemzeti szintű szárazföldi szénelnyelője: több mint 16 milliárd tonna CO2e-t (szén-dioxid egyenérték) nyelt el. Ez közel 40%-a annak a szén-dioxidnak, amelyet a világ föld feletti biomasszája 2003 és 2019 között megkötött.
  2. 2003 óta az Egyesült Államok fás növényzetben tárolt szénkészlete 3,97 milliárd tonna CO2e-vel gyarapodottt, ezzel Kína után a második legnagyobb szénelnyelővé vált a világon. 2019-ben az Egyesült Államok összes erdeje és bozótosa 69,4 milliárd tonna CO2e-nek megfelelő szenet tárolt, ami valamivel kevesebb, mint Kína esetén (74,3 milliárd tonna CO2e).
  3. Az Amazonasnak otthont adó Brazíliában található messze a legnagyobb mennyiségben fás szárú növényzet. A térség 2019-ben 211 milliárd tonna CO2-nek megfelelő föld feletti biomasszával rendelkezett, amivel toronymagasan világelső volt. Ez az óriási természetes szénraktár és a biológiai sokféleség szempontjából is kulcsfontosságú terület azonban nagy veszélyben van az emberi beavatkozás (erdőirtás) miatt. Ennek a folyamatnak a megfordítása kritikus fontosságú a klímaválság megfékezésében: az Amazonas szavannává változása egy negatív globális átbillenési pont, mely tovább fokozná a klímaváltozást.
  4. Kongói Demokratikus Köztársaság Afrika legnagyobb vegetációs szénraktára, 2019-ben csaknem 84,2 milliárd tonna CO2e-nek megfelelő föld feletti biomasszával bírt. Ezzel 2019-ben a harmadik legnagyobb föld feletti biomassza-készlettel rendelkező ország volt a világon – Brazília és Oroszország után –, és 2003-2019 között az összes ország közül a hatodik legnagyobb szénmennyiséget kötötte meg (1,24 milliárd tonnát).
  5. Az Európai Unió Kína, az Egyesült Államok és India mögött a negyedik legnagyobb szénelnyelő:  az elemzett évek alatt több mint 3,3 milliárd tonna CO2e-t nyelt el. A vizsgált időszak során a 27 tagországból csak 4-ben (Finnország, Svédország, Lettország és Ausztria) volt magasabb a növényzethez köthető kibocsátás, mint az elnyelés. Összességében Franciaország volt a legnagyobb szénelnyelő: 2003 és 2019 között több mint 775 millió tonna CO2e-t nyelt el. A tüzek és aszályok ellenére egyelőre a Földközi-tenger partján fekvő országok is pozitív nyelési mutatókat produkáltak (Olaszország 444 millió tonna CO2e-t, Spanyolország 429 millió tonna CO2e-t, Görögország pedig 336 millió tonna CO2e-t nyelt el). Az EU erdőkben tárolt teljes szénkészletét tekintve a nyolcadik helyet foglalja el a világrangsorban.

A másfélfok cikkéhez saját adatvizualizációs megjelenítést, valamint illusztrációkat is készítettek. A cikkben 2 korábbi írás alapján megszólaló Harmat Ádám, a WWF Magyarország éghajlatváltozás és energia programvezetője, és Lehoczky Annamária éghajlatkutató (PhD).

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás