A ma már Rotterdamhoz tartozó Delfshaven halászfalunál 1565. január 2-án jéghegy tűnt fel, ami elállta a Nieuwe Maas folyó torkolatát, és a helyiek hajói nem tudtak kifutni a tengerre. A rendkívüli eseményt olajfestményen idézte fel Cornelis Jacobsz van Culemborch németalföldi festő. A telek a régióban abban időben rendkívül hidegek voltak, mert a közepére estek az úgynevezett kis jégkorszaknak, amikor 1250 és 1860 között két Celsius fokkal csökkent a Föld átlaghőmérséklete, amit vulkánkitöréseknek és gyengébb naptevékenységnek tulajdonítanak a klímatudósok. A XVI. század közepétől mintegy egy évszázadig tartó időszak különösen hűvös volt, ami hatással volt Európa társadalmára és gazdaságára, és a mindennapjait megörökítették az aranykorukat élő németalföldi festők.
Pieter Bruegel 1565-ben festette Vadászok a hóban című művét (lásd nyitókép), amit ugyanúgy a szinte a néző érzékéig ható ropogó hó jellemez, mint a rá egy évre készült Betlehemi népszámlálás című festményt. Míg Bruegel alkotásai a rideg tél okozta megpróbáltatásokat sugallják – a németalföldi régió gazdaságát megviselte, hogy hosszú időre befagytak a kereskedelmet segítő természetes folyók és mesterséges csatornák –, addig Hendrick Avercamp gyakran örökítette meg a jégen csúszkálók örömét. Művészettörténészek szerint Avercamp süketnémának született, és kereste a szépséget az általa nem hallott világban. Mást szinte nem is festett, és csaknem száz téli tájképet hagyott maga után.
Nézegessen téli németalföldi festményeket
