Hirdetés

Magyarország 90 év alatt megduplázta erdőterületét, ami azt jelenti, hogy az országban mintegy 2 millió hektár erdő van; ez az ország területének több mint 20 százaléka – közölte a földművelésügyi miniszter az Erdők Világnapján. Pro Silva Hungariae Díjjal tüntették ki a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgató-helyettesét

Fazekas Sándor elmondta: az erdőterület fele állami erdő, az erdőterület nagysága Magyarországon folyamatosan gyarapszik, évente 5-10 ezer hektárral. A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar erdők által megkötött széndioxid mennyisége mintegy 3 millió személygépkocsi kibocsátásával egyenlő. A miniszter szerint nem lehet elégszer rámutatni, hogy az erdő az ország egyik legfontosabb természeti erőforrása, a nemzet kiemelkedő jelentőségű kincse. Védelmi funkciójában a biológiai sokféleség megtartó ereje, a gazdasági funkcióban a fa megújuló energia- és nyersanyagforrásként szolgál, a minőségi élet egyik alapfeltétele. Emellett az erdő közjóléti funkciójában számos egészségügyi, szociális, turisztikai, valamint oktatási és kutatási területen szolgálja az embereket.

Fazekas Sándor az MTI-nek elmondta: a tárca arra törekszik, hogy az erdőgazdálkodás pozitív folyamatai tartósak legyenek. Ezért az erdőtörvény módosítása egyszerűsíti az erdőtelepítéseket, a magánerdő-gazdálkodók számára könnyítéséket, például kevesebb adminisztrációs terhet ír elő. Célkitűzés az is, hogy a különböző eljárási díjak csökkenjenek, illetve megszűnjenek. A miniszter szerint az erdőtörvény módosításának vitája – előreláthatólag – két héten belül megkezdődik az Országgyűlésben.

Az Erdők Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen Fazekas Sándor és Bitay Márton, a földművelésügyi tárca állami földekért felelős államtitkára kitüntetéseket adott át. Munkájuk elismeréseként 6-an a Pro Silva Hungariae Díjat; 4-en a Pro Silva Hungariae Emlékplakettet, 16-an pedig Miniszteri Elismerő Oklevelet vehettek át. A földművelésügyi miniszter és az állami földekért felelős államtitkár a ceremóniát követően felavatta a Debreceni Fafaragókör Életfa dombormű alkotását, mely mától a minisztérium Darányi Ignác termének előterében tekinthető meg.
A díjazottak nevei a kormany.hu oldalon megtekinthetőek.

Pro Silva Hungariae Díjjal tüntették ki a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgató-helyettesét

Fazekas Sándor az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából tüntette ki Gősi Istvánt, aki csaknem négy évtizedes kiváló vezetői munkájáért érdemelte ki a rangos elismerést. A Pro Silva Hungariae, vagyis a Magyar Erdőkért Díjat a földművelésügyi miniszter azoknak a szakembereknek adományozza, akik az erdőgazdálkodás és erdővédelem terén huzamos időn át kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, valamint az erdőgazdálkodás érdekében kimagasló tudományos, oktatói, szakmai ismeretterjesztői, vagy újságírói tevékenységet folytattak. A jelenlegi vezérigazgató-helyettes Gősi István díjazását a Pilisi Parkerdő Zrt-nél (és jogelődjénél, a Pilisi Állami Parkerdőgazdaságnál) eltöltött 39 év alatt a vezetésével véghezvitt rendszerszintű, innovatív átalakítások indokolták. Mindez legfőképp a Parkerdő, az egész hazai erdőgazdálkodás számára példát jelentő szolgáltatási-vállalkozási ágazatának létrehozásában, valamint az örökerdő-gazdálkodás bevezetését lehetővé tévő természetes felújítások és természetközeli erdőkezelések alkalmazásában öltött formát.

A Pilisi Parkerdő Zrt. sok szeretettel gratulál a díjhoz és büszke arra, hogy a vezérigazgató és a szóvivő mellett újabb kolléga vehette át ezt a rangos szakmai elismerést. Gősi István 1978-ban, egyetemi tanulmányai befejezését követően a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság Esztergomi Erdészetéhez került, ahol, a féléves gyakornoki idő letöltését követően, 1979-ben, fahasználati műszaki vezetőként dolgozott. Az erdőgazdaság 1989-ben átszervezte az Esztergomi Erdészetet, ami helyett a Pilisszentkereszti Erdészet jött létre, ahol Gősi 1992-től erdészetvezetőként tevékenykedett egészen 2000-ig, amikor a Pilis Parkerdő Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese lett. Jelenlegi beosztása általános vezérigazgató-helyettes.
Az egyetemen elsajátított, új gazdálkodási módszereket sikeresen ötvözte a hegyvidéki erdőgazdálkodás régebbi, pilisi szemléletével, és gyorsan azonosult a közjóléti tevékenység fontosságával is. A természetes felújítások és a természetközeli erdőkezelések alkalmazását szorgalmazta, még a Pilisszentkereszti Erdészet vezetőjeként tág teret adott az örökerdő-gazdálkodás nagyarányú bevezetéséhez a Pilisi Parkerdő által kezelt erdőterületeken.

Gősi István az 1980-as évek elején radikálisan visszaeső fakitermelési lehetőségek miatt új ágazatot hozott létre a Parkerdő szervezetén belül, amelynek célja a hazai piacon szolgáltatási-vállalkozási tevékenység kiépítése volt. Ezt a tevékenységet később milliárdos bevételt hozó ágazattá fejlesztette, ami nagymértékben járult hozzá ahhoz, hogy a Pilisi Parkerdő Zrt. gazdasági és pénzügyi helyzete 2000 után stabilizálódjon. Szintén e modell működésének köszönhető, hogy a Parkerdő 2008-2011 között közel 1 milliárd Ft értékben nyert és valósított meg uniós projekteket, amelyek végrehajtásához az utófinanszírozás miatt elengedhetetlen volt ez a stabil háttér. A közvetlen szakmai munka mellett Gősi István számos területen a háttérből segíti az ágazat értékmentő és ismeretterjesztő tevékenységét: az ő elképzelései alapján létesült a Budakeszi Tündérkert gyümölcsgyűjteménye, az 1990 évek közepén pedig, a Pilisszentkereszti Erdészetnél, munkatársaival vadaskert komplexumot is létrehozott, aminek köszönhetően biztosítottá vált a szabadterületről befogott vaddisznók elhelyezése.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás