Hirdetés
Forrás: zöldunió

Egyes megyékben akár 6 millió forinttal is többet ér egy családi ház, ha megfelelően szigetelt. Ütemesen növekszik a szigetelt házak aránya, de van még hová fejlődni.

A legnagyobb különbség a szigetelt és nem szigetelt házak ára között Csongrád és Bács-Kiskun megyében tapasztalható, de országos szinten is átlagosan 20%-kal magasabb négyzetméteráron adható el egy energiahatékony otthon – derült ki a Knauf Insulation és az Otthontérkép legfrissebb felméréséből. A kutatás rámutat arra is, hogy a magyar családi ház állományon belül, immár évek óta folyamatosan nő az energiahatékony otthonok aránya: immár minden ötödik ház szigetelt, és spórol meg akár 100-150 ezer forintnyi rezsit is egy szezonban tulajdonosának.

Egyre több házat szigetelnek Magyarországon

2,7 millió családi ház van, amelyből mintegy 100.000 ingatlan eladó. A Knauf Insulation és az Otthontérkép 25.000 hirdetés szövegelemzésén alapuló kutatásából kiderült, hogy évről évre nő a szigetelt vagy energiahatékonysági szempontból korszerűsített ingatlanok száma. Amíg 2016-ban mindössze a meghirdetett ingatlanok 17%-a, 2017-ben pedig 19%-a volt szigetelt, addig 2018 tavaszára ez az arány már 21%-ra növekedett. „Egyértelmű a pozitív trend! Egyre több ingatlantulajdonos végezteti el házán a szigetelést, amelynek haszna kettős: az ingatlan használata során akár a rezsi 50%-a is megtakarítható vele, értékesítéskor pedig akár a befektetett összeg három-, négyszeresét is behozhatja a szigetelés a ház árának értéknövekményében” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation ügyvezető igazgatója.

Gyorsabban nőtt a szigetelt ingatlanok ára

A Knauf Insulation és az Otthontérkép kutatása rávilágít arra is, hogy a napjainkban tapasztalható ingatlanár-emelkedés közepette, a szigetelt ingatlanok ára intenzívebben nő, mint a nem szigetelt otthonoké. „2018 második negyedévében a nem szigetelt családi házakat 222.000 Ft/négyzetméter átlagáron, míg a szigetelt ingatlanokat több mint 20%-kal drágábban, átlagosan 270.000 Ft/négyzetméter áron hirdették tulajdonosaik” – mondta Mester Nándor, az Otthontérkép vezető elemzője. „

Jól látható, hogy a szigetelt és nem szigetelt ingatlanok ára között egyre jobban nyílik az olló, a korszerű otthonok abszolútértékben is többet érnek, ráadásul áruk is gyorsabban növekszik” – tette hozzá a szakértő. Csongrád megyében akár 6 millió forinttal is többet ér egy szigetelt ház A szigetelés árnövelő hatásának érzékeltetése céljából a szigetelőanyag-gyártó és a hirdetési portál szakemberei megvizsgálták azt is, hogy az ország egyes megyéiben mennyivel magasabb áron adható el egy átlagos alapterületű, 100 négyzetméteres, szigetelt családi ház, mint egy nem szigetelt.

Az eredmények a szakértőket is meglepték!

Körülbelül azonos méretű családi házak esetében Csongrád megyében akár 6 millió, Bács-Kiskun megyében 5,9 millió, Vas megyében 4,9 millió, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében 4,7 millió, Heves megyében 4,0 millió, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Hajdú-Bihar megyében pedig akár 3,6 millió forinttal magasabb áron is eladható egy szigetelt otthon, mint egy nem korszerűsített. A felmérés rámutat arra is, hogy azokban a megyékben, ahol az épületállomány minősége jobb, vagy eleve drágábbak az ingatlanok, a szigetelés nem bír akkora árfelhajtó hatással.
Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyékben már 2 millió, Fejér megyében pedig mindössze 900.000 forint pluszt jelent az ingatlantulajdonosok számára a szigetelés megléte. Habár Pest megyében a legmagasabb a szigetelt családi házak száma, a szigetelés itt már csak 100.000 forint ártöbbletet jelent egy-egy eladó családi ház árában. Van, ahol a szigetelés csak álom A kutatás rámutat arra is, hogy az Északkelet-Magyarországon hirdetett családi házak esetén sokkal gyakrabban emelték ki tulajdonosaik a szigetelés meglétét, mint máshol. A Knauf Insulation és az Otthontérkép elemzői szerint ennek hátterében az állhat, hogy ebben a régióban a szigetelés még kuriózumnak számít, míg a nyugati megyékben valószínűleg már természetes.

A családi ház hirdetésekben, a legnagyobb arányban Bács-Kiskun megyében (29,6%), Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (23,3%), illetve Hajdú-Bihar megyében (22,4%) említették a szigetelés meglétét. A legkevesebb eladó szigetelt ház Békés megyében (10%) és Nógrád megyében (8%) van.
(X)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás