Barion Pixel

Álom vagy valóság a karbonmentes repülés 2050-re?

A polgári repülés talán az egyik legigazságtalanabb szektor, legalábbis, ha a környezeti hatásokat vesszük figyelembe. Hogy miért? A légi közlekedés az évente a légkörbe kerülő szén-dioxid és egyéb veszélyes gázok kibocsátásának négy-öt százalékát adja, miközben a statisztikák szerint csupán a világ népességének tíz százaléka veszi igénybe több-kevesebb rendszerességgel a vasmadarakat.

Nem nő idén az üzemanyagok biorészaránya

A szakmai várakozásokkal szemben nem változott az év elején az üzemanyagok biorészaránya. Jelenleg 6,1 % a benzin megújuló alapú bioetanol-aránya, amelyet a kormány – uniós előírásoknak megfelelően – 2020 január elsejével határozott meg. Az addigi E5 -öt átnevezték E10-re, jelezve, hogy 5 ről 10 %-ra nőtt a megújuló arány felső határa.

Lejárt a pálmaolaj aranykora?

Az Európai Unió úgy döntött, hogy 2021-re betiltja a pálmaolaj bioüzemanyagként való hasznosítását. Az olajat termelő országok „mezőgazdasági apartheidnek” bélyegzik a döntést, mert szerintük az unió irigységből és rasszizmusból akarja ellehetetleníteni a trópusokon egész országokat eltartó iparágat. Az EU viszont éppen a termelő országokban véghezvitt felelőtlen környezetrombolással indokolja a döntést. A pálmaolaj ugyanis – noha…

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.