Beindul a teljes budapesti csuklós hibridbusz-flotta

2015. február 27.

Hírek

Megérkezett a 28 hibrid csuklós autóbuszból álló hibridbusz-flotta, ezért március 1-jétől immár a teljes állomány forgalomba áll Budapesten. A vadonatúj, Euro 6-os kibocsátási normának megfelelő, dízelmotorral szerelt, elektromos hajtással is rendelkező buszokkal a főváros útjain közlekedik Európa egyik legnagyobb csuklós dízel-elektromos hibridbusz-flottája.

Indul a budapesti e-jegyrendszer kiépítése

2014. október 8.

Hírek

Aláírta a fővárosi elektronikus jegyrendszer kiépítésére és üzemeltetésére vonatkozó szerződést a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a német Scheidt&Bachmann céggel. Bokros Lajos szerint 4 nappal a választás előtt ez csak színjáték.

Kimászni a négyes metró gödréből

2014. augusztus 3.

Hírek

Időről időre fölröppen a feltételezés, hogy az önkormányzati választások után a Fővárosi Önkormányzat a felszíni tömegközlekedés visszavágásával megkezdi az emberek terelését a M4 metróba. Kétségtelen, hogy metróvonalak korábbi üzembe helyezésekor volt ilyen gyakorlat, de talán másképp is lehet szolgálni az utazóközönséget.

A 3-as metró csörte háttere

2014. július 27.

Hírek

Több száz csuklós busznak kellene egymástól kőhajításnyira araszolnia Kispesttől Újpestig, hogy a főpolgármester által kilátásba helyezett leállítás esetén pótolni tudják a 3-as metrót. Ennél életszerűbb verzió a halaszthatatlan felújítás megkezdése, ám a zsíros koncon egyelőre marakodik a kormány és a főváros. A hvg.hu összeszedte az érdekeket és a szándékokat.

Nincs menekvés a hármas metróból

2014. július 3.

Hírek

Nincs megfelelő szellőzés az alagutakban, így egy komolyabb tűz esetén százak fulladhatnak meg. Az Együtt képviselője és a Metróért Egyesület elnöke a sajtóval együtt járták be a hármas metró egy szakaszát, hogy megmutassák milyen ramaty állapotban van. A BKV illetékes munkatársai szívesen panaszkodnak a hvg.hu-nak, de csak arcuk és nevük közlése nélkül.

Ingyenes vagy kötelező legyen a 4-es metró?

2014. július 3.

Hírek

Az átadás utáni 3 hónap alatt a 4-es metró napi 100 ezer fős utasforgalma még a vonalak hosszát figyelembe véve is jóval kevesebb a másik két nehézmetró forgalmánál. Ha nem sikerül hozni az ígért napi 474 ezer utast, bukhatjuk a már elköltött 181 milliárd forintnyi vissza nem térítendő uniós támogatást. A portfolio.hu vad, és reális… Tovább »

Bővülő BKV gázhasználat

2014. június 29.

Hírek

A héten átadtak egy új, minden eddiginél nagyobb teljesítményű CNG-töltőállomást, amely a BKV Zrt. korszerű, sűrített földgázüzemű autóbuszai számára biztosítja a tankolást. A FŐGÁZ Zrt. és a közlekedési társaság együttműködésében a tömegközlekedés egy új korszaka indul el, és végre Budapest útjain is találkozhatunk CNG buszokkal.

Uniós figyelem a Lázár-Tarlós csörtére

2014. június 17.

Hírek

A 3-as metró felújításának előkészítése és lebonyolítása legkevesebb 6-7 évet visz el. Ha most nekiállnak, már az is késő A fővárosi közlekedési beruházások leállítását az Európai Unió információink szerint nem fogja jóváhagyni. A Lázár-Tarlós csörte mégis komoly károkat okoz. A 3-as metró felújítását minél hamarabb el kellene kezdeni, annak elmaradása Budapestet is megbéníthatja.

Napi 1,8 millió kötbér a csúszó Bubiért

2014. június 11.

Hírek

Április 7-én kellett volna átadni a Bubit, a budapesti bérbringarendszert. Most július valamikori a következő céldátum, addig napi 1,8 millió forintot fizet a szoftverproblémákkal küzdő T-Systems. Július 17-én fel lehetne mondani a szerződést, de azt a BKK és a főváros nagyon nem akarja.

Összeverekedett két buszvezető Budapesten

2014. május 19.

Hírek

Ma délelőtt 10 óra előtt a XII. kerületi Apor Vilmos téren szóváltásba keveredett két 105-ös autóbusz járművezetője, amely tettlegességig fajult. Az összetűzésben egyikük könnyebben megsérült.