Hírek
Nagy öröm és meglepetés volt, hogy több mint 100 ezer madarat, köztük 230 rétisast sikerült összeírni az Európa Amazonasának becézett öt ország által létrehozott Bioszféra Rezervátumban az elmúlt hetekben. A 800 ezer hektárnál is nagyobb természetvédelmi térség – egy egyezmény keretében – magyar, szlovén, horvát, szerb és osztrák területekből áll. Az Európa Amazonasa elnevezés a… Tovább »
Hírek
A római-parti fák kivágása közvetlenül 55 ezer embert, közvetve pedig az egész várost érinti, mégis alig érdekel valakit, mi fog történni a Dunával, ha 190 ezer köbméter földet hordanak bele. Pedig a mobilgát tervei január első hetében elkészülnek, és ha marad az eddig tapasztalt hatósági hátszél, becslések szerint már 2014-ben megindulhat a part menti terület… Tovább »
Hírek
Harminc éven belül eltűnhetnek a Duna mellékágai, sőt van ahol már 10-15 év múlva hajómúzeummá alakíthatják a yacht-kikötőket, ha a mostani ütemben folytatódik a folyó eliszaposodása.
Hírek
A szélsőségesebbé váló időjárás veszélyezteti a Duna térségét is, ahol egyre gyakoribbak az árvizek és a szárazság. A térség államainak egymással is szolidárisnak kell lenniük, hiszen ha a Duna felsőbb szakaszán az egyik gátat érinti az áradás, az hatással van az alsóbb szakaszon fekvő országra is.
Hírek
Budapest főpolgármestere hatalmasan kampányol a Párbeszéd Magyarországért mozgalom mellett. Tarlós István szeptember 9-i nyilatkozatában nekik tulajdonítja – alaptalanul – a római-parti mobilgát ellen kibontakozó mozgalom irányítását.
Hírek
A tiszavirághoz hasonló dunavirág valószínűleg a vízszennyezés miatt pusztult ki hazánk legnagyobb folyamából. Az elmúlt években viszont újra megjelent és Tahitótfalunál tömegesen rajzik.
Programok
Transboundary water issues in a macro-regional context: the Danube basin 11-12 September 2013, Budapest Joint Stakeholder Conference within the framework of the Pillar „Protecting the Environment” of the European Union Strategy for the Danube Region Water is among the most precious resources of the 21st century. Both overabundance and scarcity of water threaten the sustainable… Tovább »
Programok
2011-ben Szlovákia, Horvátország, Románia, Bajorország és Magyarország vállalta, hogy koordinálja a az EU Duna Régió Stratégia (EUSDR) "Környezet" 2. Pillér 14 országot érintő feladatait. A Duna Stratégia végrehajtását elősegítendő céllal, Magyarország, mint az EUSDR 2. Pillérjének vízügyi kérdéseit érintő két témakör társ-koordinátora a Duna makro régiót érintő további konzultáció céljából konferenciát szervez a Magyar Tudományos… Tovább »
Programok
Engedje meg, hogy tisztelettel felhívjam figyelmét a 2013. szeptember 11-12-én, magas rangú meghívottak részvételével tartandó, a Magyar Tudományos Akadémia és a Duna Régió Stratégia által közösen szervezett makro-regionális konferenciánkra. A rendezvény angol nyelven, a következő címen kerül megtartásra: Transboundary water issues in a macro-regional context: the Danube basin Joint Stakeholder Conference within the framework of… Tovább »
Hírek
Négy évtized után idén már másodjára rajzanak a kérészek a Duna fölött, mert végre kellően tiszta a folyó. A közvilágítás viszont halálos csapda az este repülő ritka rovaroknak.