Harminc éven belül eltűnhetnek a Duna mellékágai, sőt van ahol már 10-15 év múlva hajómúzeummá alakíthatják a yacht-kikötőket, ha a mostani ütemben folytatódik a folyó eliszaposodása.
Ha nem történik semmi a folyó magyarországi főágával majdnem azonos hosszúságú mellékág-rendszer rehabilitációja terén, a komoly ökológiai károkon túl gazdasági következmények is várhatók: az érintett települések eleshetnek a turizmusból, halászatból származó bevételeiktől is – állítja Rácz Tamás tájépítész, aki az egyik tagja annak az MTA albizottságnak (Tájépítészeti Albizottság), amely korábban tételesen kritizálta a Római-parti mobligát terveit. A szakértő szerint egy korábbi kezdeményezés már majdnem eredményt hozott a mellékfolyók rehabilitációja terén: az 1067/2005. kormányhatározat az EU-támogatásra számot tartó, 2007. évi kezdésre ütemezett nagyprojektek előkészítésének költségvetési támogatásáról közel félmilliárd forintot tervezett erre költeni, de erre végül nem került sor. Rácz Tamással a mohácsi Szabadság-sziget rehabilitációját célzó, a WWF által vezetett uniós támogatású projekt befejezése apropóján készítettünk interjút.
Mióta hanyagolják el ennyire a mellékágakat?
Amióta a vízügy elkezdte szabályozni a folyót, az volt a koncepció, hogy a főágban kell megtartani a vízszinteket, ami kimegy a mellékágakba, az káros. Ez a koncepció látványosan megdőlt: a VITUKI tudományos főigazgatójával ki tudtuk számolni, hogy még a főág legalacsonyabb vízállásánál is, ha 5-10 köbmétert kap egy mellékág, az a főág vízszintjét csak kevesebb, mint egy centivel csökkenti. Árvíz esetén pedig kimondottan jól jönnek a mellékágak. Azt szoktuk mondani, hogy nem egy Dunánk van, hanem kettő: a nagyjából 400 kilométeres fő Dunaág mellett van egy majdnem ugyanekkora, 300 kilométeres mellékág–rendszer. Ez nagy érték, mert a tőlünk északkabbra fekvő Duna-szakaszokon ezek a mellékágak zömében már eltűntek, kivéve Hainburgot (Ausztriában). Itt ugyanis társadalmi nyomásra nem épült meg egy vízlépcső. Az erősen szabályozott Bécs alatti Duna-szakaszon – ahol közel 100 éve ki vannak kövezve a partok – az élőhelyek elszegényedtek. A közelmúltban EU-s projektek keretében a lekövezett részeket felszedték és a természetes partokat alakították vissza, a mellékágakat pedig újra összekapcsolták a főmederrel. Így a Duna Bécs alatti szakaszán a biodiverzitás, a folyópartok ökológiai értéke nőtt, ugyanakkor a hajózás is zavartalan.
Több szakértő is állítja: ökológiai szempontból épp a mellékágak jelentik a folyó legértékesebb részét. A Duna halállománya az elmúlt 60-80 évben kimutathatóan, drasztikusan lecsökkent, s ebben jelentős szerepe lehet a halak fő ívóhelyeként szolgáló mellékágak pusztulásának is. Igaz ez? Válasz a folytatásban >>>
