Barion Pixel

A hamburgered ára

Mindannyian szeretnénk egészségesebb, békésebb és fenntarthatóbb világban élni. Ehhez különféle módszereket keresünk, holott az egyik legegyszerűbb megoldás a tányérunkon van.

A felnőtt kínaiak fele túlsúlyos

A 18 éven feletti kínaiak 34,3 százaléka küzd túlsúllyal, míg 16,4 százalékuk elhízottnak számít. A 6 és 17 év közötti korosztályban a helyzet valamivel jobb: köztük 11 % a túlsúlyosak és 8 % az elhízottak aránya, míg a 6 éven aluli gyerekek több mint tíz %-a túlsúlyos.

Marha helyett tücsök steak

A nyugati embernek bizarr, de az ENSZ élelmezésügyi világszervezete régóta fontolgatja, hogy rovarokkal táplálja a Föld nélkülözőit. A tücskök és szöcskék a tápanyagok terén a marhahússal is felveszik a versenyt. Olcsó és környezetbarátabb.

Csokis szöcske az étlapon

Bármennyire undorodunk is az entomofágiától, azaz a rovarok elfogyasztásától, szakértők szerint a jövőben valószínűleg szükség lesz a szokásaink újragondolására a globális élelmezésbiztonság garantálásához.

Új étrendi ajánlások saját és bolygónk egészségéért

Nem csak magunk, de bolygónk miatt sem mindegy, mit eszünk. Mégis csupán néhány országban adtak ki olyan táplálkozási ajánlásokat, melyek a megfelelő étkezés szempontjait egyesítik a környezeti fenntarthatóságéval. A FAO és az Oxfordi Egyetem új tanulmánya közös nevezőre hozza a fenntarthatóságot, klímaváltozást az egészséges táplálkozással.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.