Hírek
A versenypiacon jóval nagyobb mértékben csökkentek a gázárak, mint amit a kormányzati „rezsicsökkentés” hatására a lakosság érzékelhetett – derült ki a Magyar Energiakereskedők Szövetsége (MEKSZ) elemzéséből. A jövőről pedig semmit sem lehet tudni. A KSH adatai szerint az elmúlt három évben a rezsiköltségek eltérően változtak.
Hírek
Akár a legnagyobb magyarországi naperőmű lehet az évi max 20 megawatt beépített teljesítményű szolárpark, amely részben a Dunamenti Erőmű területén épülhet – közölte Lehőcz Balázs, a többségi tulajdonos MET Power és a Dunamenti Erőmű vezérigazgatója.
Hírek
Olcsó jövőnek néz elébe a napelem. Több országban összehasonlították a mostani árakat és a felmérések eredményei azt mutatják, elképesztően gyorsan esik a napelemek ára. Talán ez még inkább előre lendíti ezt az ipart, és egyre több ország fog napelem farmokat építeni.
Hírek
Lázár János szerint nem létezik olyan számítás, amely szerint az alternatív energia olcsóbb lenne az atomnál. Szívesen bemutatunk párat – így például a Nukleáris Energiaügynökség szabadkozását.
Hírek
Új rendszert kell kidolgozni a megújuló energiaforrásból származó villamosenergia-termelés támogatására, mert a jelenlegi rendszer nem egyeztethető össze az uniós belső piaci előírásokkal – erről a nemzeti fejlesztési miniszter nyújtott be törvénymódosító javaslatot.
Hírek
Jól kiszúrunk a sógorokkal, nem csoda, hogy támadják Paks II.-t. Orbán Viktor oroszországi látogatásának előestéjén a Der Standard összefoglalta, hogy miért rendkívül káros az osztrák és német lakosoknak a paksi atomerőmű bővítése.
Hírek
Magyarországon a második legolcsóbb a lakossági áram az EU 27-ek körében – derül ki az Áram Ára energetikai szakmai blog friss elemzéséből. A magyar lakosnál csak a bolgár háztartásoknak kell kevesebbet fizetniük.
Hírek
A következő években csökken az elektromos energia előállítási költsége megújuló forrásokból, így azok egyre jobban fel tudják majd venni a versenyt a hagyományos energiatermelő technológiákkal – írja a Nemzetközi Energiaügynökség és az Atomenergia Ügynökség közös tanulmánya.
Hírek
Májusban megjelent az IMF-nél egy összefoglaló tanulmány arról, hogy világszerte milyen állami támogatásokat kap az energiaellátás. Azt mutatjuk be a tanulmány nyomán, hogy mekkora a közelgő éghajlati katasztrófát előidéző szén-, olaj- és gázfogyasztás visszaszorulását lassító, akadályozó támogatás.
Hírek
Közeledik a szénhidrogénkorszak vége, megkezdődött a tiszta források térnyerése. A fő okok egyike a nap- és a szélenergia árának zuhanása.