Hírek
Új rendelkezések láttak napvilágot az eurázsiai hóddal (Castor fiber) kapcsolatban a Magyar Közlönyben. A rendelet szerint hódokra október 1. és március 31. között lehet vadászni. Arról is döntöttek, hogy a hódgátakat el lehet bontani, de csak a a természetvédelmi hatóság engedélyével.
Hírek
Eurázsiai hódok okoztak az elmúlt időszakban többször is áramkimaradást a Zala megyei Szentpéterfölde térségében, ezért több példányt is be kellett fogni a túlszaporodott rágcsálókból.
Hírek
Komoly viták után bejelentette a brit környezetvédelmi miniszter, hogy maradhatnak a hódok Angliában. A kormány a hódokat eredetileg be akarta fogni és áttelepíteni, végül azonban kiegyeztek az állatvédőkkel egy ötéves tesztidőszakban.
Hírek
A hódok ádáz gátépítésbe kezdtek Toronyban, az Aranypatakban is – árvizet okozhatnak. Egyre súlyosabb költségeket okoz a Nyugat-Dunántúlon a túlszaporodott hódállomány – nyilatkozta a nyugat.hu-nak a vízügyi igazgatóság.
Hírek
Új fajt hozott 2017 a Kis-Balatonra: megérkezett a folyók és csatornák újraszabályozója, a hód (Castor fiber).
Hírek
Az eurázsiai hód hazánkban védett, őshonos faj, amely Magyarországon az 1980-as évek vége óta ismét jelen van. A hódok részei a hazai állatvilágnak, tevékenységük károsnak vélt hatásait pedig a gazdálkodóknak és a természetvédelemnek közösen kell megoldania. Ennek ellenére károkozásukról szóló negatív vélemények egyre gyakrabban kerülnek a figyelem középpontjába. A WWF javaslata szerint az Ausztriában és… Tovább »
Hírek
A világ legtöbb táján sorra indulnak visszatelepítési programok – ezek egy adott területről kipusztult állatok és növények újrahonosítását célozzák meg. A programok nagyjából egynegyede nevezhető egyértelműen sikeresnek, másik egynegyede pedig sikertelennek. Egyes esetekben igen nagy összegeket költenek a programokra. Magyarországon 1970 óta 24 állatfajt próbáltak visszatelepíteni – változó sikerrel. Két friss példa a hód és… Tovább »
Hírek
800 év óta először láttak vadon élő európai hódokat Angliában: a hódcsaládot, két felnőtt és egy fiatalabb példányt farágcsálás, tisztálkodás és játszadozás közben fotózták le a délnyugat-angliai Devon megyében lévő Otter folyónál. Angliában törvényellenes a hódok szabadon engedése.
Hírek
Egyre több kárt okoznak a hódok a Kisalföldön – mondta el a térség erdőgazdálkodásáért felelős társaság illetékese. A WWF javaslata szerint az Ausztriában és Németországban alkalmazott megoldásokat kell a hazai viszonyokhoz adaptálni.
Hírek
A WWF Magyarország szerint az elmúlt tíz évben felgyorsult a magyarországi hódállomány elterjedése, számuk elérheti akár a hatszázat is. 12 év alatt a szakemberek 234 egyedet engedtek szabadon.