Barion Pixel

Kővel verték agyon a budapesti állatkert teknősét

Kockakővel ütötte agyon egy ismeretlen látogató a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik görög teknősét. Az esetet a gondozók a zárás előtti állományszemle során fedezték fel, az állat sérülései olyan súlyosak voltak, hogy el kellett altatni. A rendőrség kiadta a feltételezett elkövető kameraképét.

Leltároztak a budapesti állatkertben

A Fővárosi Állat- és Növénykert az új év kezdetekor megtartott „népszámlálás” szerint összesen 856 faj 8807 egyedét, ezzel Európa egyik legváltozatosabb állatgyűjteményét mutatja be a közönségnek – ezzel az összeurópai mezőnyben 17. helyen áll.

Sünispotály nyílt a fővárosi állatkertben

Egyre több társadalmi és civil szervezet foglalkozik a sérült állatok mentésével, gondozásával, a budapesti állatkertben pedig már évtizedes hagyománya van ennek: 2017-ben több mint 1500 mentett kisemlőst, madarat és kétéltűt gyógyítottak itt – mondta el a Sünispotály megnyitóján a környezetügyért felelős államtitkár.

PET mentes FÁNK

A Fővárosi Állat- és Növénykert vezetése úgy döntött kitiltják a PET-palackos üdítőket az intézmény büféiből. A szomjas látogató viszont bárhol megtöltheti a kulacsát vízzel.

Végre megnyílt a Holnemvolt Vár

Megnyílt a Fővárosi Állat- és Növénykert Holnemvolt Vár névre keresztelt játszóparkja, amely mától várja elsősorban a kisgyermekes családokat interaktív mesevárral, állatsimogatóval és számtalan játéklehetőséggel.

Föld Fesztivál 2018

A Föld Napjához kapcsolódóan 2018. április 19. és 22. között a Budapesti Állatkertben idén is lesz Föld Fesztivál.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.