Hirdetés

A sokadik határidőt tűzték ki a Holnemvolt Vár átadására. A Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója, Persányi Miklós nagyon elégedetlen volt azzal, amit a november eleji bejáráson tapasztalt; a próbaüzem kezdetét decemberre kellett kitolni, a nagyközönség pedig várhatóan csak tavasztól látogathatja az új attrakciót. A HVG belső információi szerint ez a határidő is nehezen lesz tartható. A fővárosi állatkert beruházásai már 52 milliárdnál tartanak.

A beruházás egyre drágul. Az állatkert júniusban 381 millió forint extra támogatást kért és kapott a fővárosi önkormányzattól a Holnemvolt Vár kültéri létesítményeire, mivel az első tenderre a rendelkezésre álló 469 millióval szemben egyetlen, 816 millió forintos kivitelezési ajánlat érkezett. A többletet egyebek mellett arculati elemekre, a műemléki jelleg megőrzésére, illetve a középkori favár építésére költik.

Remélhetőleg a vár maga valóban fából épül meg, nem úgy, mint a mesefigurák. A megvalósíthatósági tanulmány készítésekor ugyanis rádöbbentek, hogy az ország összes fafaragója sem tudná azokat belátható időn belül elkészíteni. Így polisztirolból – habosított változata a közismert hungarocell – öntik ki dr. Bubót, Süsüt, Gombóc Artúrt, Festéktüsszentő Hapci Benőt és társaikat. Az állatkert szerint a figurák nem egyszerűen polisztirolból, hanem annak keményített változatából készülnek, és műgyanta bevonatot kapnak, így könnyebbek és olcsóbbak lesznek, ráadásul jobban bírják majd az igénybevételt. Ennek némiképp ellentmond, hogy az egyik figurának máris letört a karja, holott a munkások aligha másztak fel rá. Az már veszélyesebb, hogy a falon elhelyezett fáklya is ebből az anyagból készült, ami kevéssé bír el egy belecsimpaszkodó gyereket – véli Szaniszló Sándor, az MSZP fővárosi képviselője.

A várakozásokkal szemben a kivitelezés sem lett olcsóbb.

A Gelka System két partnerével 1,34 milliárdra tornázta fel a vállalási árat a tárgyalásos eljárásban, amelyre más céget nem hívtak meg. Az állatkert velük építtette a Varázshegyet is, az Országgyűlés Hivatala pedig tavaly tőlük rendelte meg például a Kossuth tér adventi díszkivilágítását. Tárgyalásos eljáráson választották ki az 5 hektáros Pannon Parkból 1,7 hektárt elfoglaló biodóm kivitelezőjét is. Garancsi István Market Építő Zrt.-je és leányvállalata, a Vilati Szerelő Zrt. 32,7 milliárdért építi meg a teflonburkolatú „dombokat”.

A park teljes beruházási költsége 25 milliárdról 44 milliárd forintra nőtt, a kormány júniusban teremtette elő a hiányzó 18 milliárdot. (Az 500-ról 700 férőhelyesre növelt Hermina garázs 2,2 milliárd forint pluszpénzt kapott az eredeti 3,5 milliárdhoz.) Az állatkerti beruházások így több mint 20 milliárddal kerülnek többe, mint ahogy a kezdetekben számították. Ezt az anyagárak elszállásával és a szakmunkák megdrágulásával magyarázta korábban Persányi. A kormány a jövő évi választáson legfeljebb a Holnemvolt Várral kampányolhat, a Pannon Park átadása ugyanis az eredeti menetrendben szereplő 2017-es határidőhöz képest 2020 végére csúszott. Az élménypark szélén, részben a vidám parki parkoló helyén létesítendő Hermina garázs 2019 végére készül el.

A Vidám Park 2013 szeptemberében zárta be kapuit, területét egy 2012-es fővárosi határozat értelmében az állatkert kapta meg. S nem csak ezt. Azóta a Fővárosi Állat- és Növénykerthez csatolták a Varannó utcát és az Országos Toxikológiai Intézet területét, de ígéretük van a cirkusz helyére is, amint találnak neki alkalmas helyet. Eddig összesen 8 hektárral terebélyesedett az állatkert. Az új területeken elsőként a kezdetben mesepark munkacímen futó projektet indították el, amelyre 2014-ben adta áldását a főváros, majd nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánították, és a Belügyminisztérium 500 millió forinttal támogatta. Az időközben Holnemvolt Várra keresztelt 1,5 hektáros családi élményparkot a néhai Vidám Parknak az állatkerthez közelebb eső részén alakítják ki.

Az új létesítmény cirka 15 ezer négyzetméteren idézi meg a magyar népmesék, a kedvelt rajzfilmfigurák hőseit. (Sok fejfájást okoztak az animációs sorozathősökhöz kapcsolódó tulajdonjogok, a vízipók-csodapókét nem is sikerült megszerezni.) A 2700 négyzetméteres interaktív belső kiállítótérben Csukás István története alapján tehetnek hétpróbát a látogatók. Kívül állatsimogató, gyermeklovarda lesz, a régi vurstli világát idéző mutatványos rész – beleértve a műemlék körhintát is –, valamint a magyar mesék alakjait felvonultató játszótér. A pannon ősvadon részeként megvalósuló, csaknem kéthektáros biodóm helyenként 40 méter magas, fedett szubtrópusi dzsungel, tengeri és édesvízi akváriummal. A részben termálhővel fűtött csarnokot háromhektáros park veszi körül, állatbemutató és látogatóterekkel.

 

A korábbi számítások szerint az új attrakciók évi 100–140 ezer új látogatót vonzanak, és nagyjából 70 millió forinttal növelik a bevételt. Ebből az idén még semmi sem lesz. Az állatkertnél állítják, hogy ez nem veszélyezteti az intézmény költségvetési egyensúlyát, mivel az üzemeltetési költség sem nőtt. Nyereségre a nyitás után sem számítanak, abban bíznak, hogy a pluszbevétel elég lesz a növekvő kiadásokra. A Fővárosi Állat- és Növénykert jelenleg működési költségének négyötöd részét fedezi saját bevételeiből, ami – hangsúlyozzák – a közszférában kimagasló aránynak számít. A Holnemvolt Vár jegyárait a nyitáskor teszik közzé. A korábbi elképzelés az volt, hogy a Pannon Park átadásáig az állatkerti belépővel azt is látogatni lehet, de a játékokra külön jegyet kell váltani. Utána viszont az állatkert, a Mesepark és a biodóm mindegyikébe külön jegyet kell venni, illetve az egészre lesz kombinált jegy is. A várba szóló önálló jegy az állatkerti belépőnél várhatóan olcsóbb, míg a Pannon Parké annál drágább lesz. Forrás, és további infók >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás