Hírek
Az 1931-ben Firenzében megtartott környezetvédelmi konferencia nyilvánította október 4-ét – Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet védőszentjének emléknapját – az Állatok Világnapjává. Ez a nap az állatok védelmére és az élővilág sokszínűségének fontosságára hívja fel a figyelmet.
Hírek
Egyik nap még török madarász barátaink sikerét és egy védett fajjal kapcsolatos terepmunkájukat ünnepeljük, másnap pedig elborzadva látjuk a poros piactéren a kötegelt és szenvedő sasokat.
Hírek
Megjelent a 2020 szeptembere óta tartó LIFE SWiPE projekt keretében készített Természeti bűncselekmények – Nemzeti jelentés Magyarországról, mely a 2015 – 2020 között Magyarországon elkövetett természet elleni bűncselekményeket vizsgálja. Több figyelmet és erőforrást kell szentelni a természet ellen elkövetett bűncselekmények felszámolására A jelentés megállapítja, hogy Magyarországon is több figyelmet kell szentelni a természet elleni bűncselekmények… Tovább »
Hírek
A hatalmas kereslet miatt a szaporítók túltenyésztik a kutyákat, akik rossz körülmények között nőnek fel, és nem kapnak megfelelő orvosi ellátást. Ezeknél a kutyáknál csak később jelennek meg súlyos betegségek és sokan közülük fiatalon el is pusztulnak. A telex 2 évig forgatta dokumentumfilmjét a hazai kutyagyárakról, és az állatvédelemről.
Hírek
Csaknem száz, védett foltos szalamandrát akartak átcsempészni a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren; a pénzügyőrök az állatokat átadták a fővárosi állatkertnek – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Hírek
Tobzoskák lehettek a Kínában felbukkant új koronavírus, hivatalos nevén a 2019-nCoV köztes hordozói, a fertőzés azokról terjedhetett át emberekre – közölte a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna kínai kutatókra hivatkozva. Kínai és külföldi szakértők a vírus eredeti hordozójának – akárcsak a SARS esetében – a denevéreket tartják.
Hírek
Több mint 5500 madár-, emlős-, kétéltű- és hüllőfajt, vagyis a világon élő gerincesek 18 százalékát adják-veszik jelenleg világszerte, és további csaknem 3 ezer olyan faj van, amely testi adottságai – például díszes tollazata vagy egzotikus tülke – miatt a jövőben a vadkereskedők célkeresztjébe kerülhet.
Hírek
Több mint a fele elpusztult a thaiföldi Tigris-templomból kimentett állatoknak. A nagymacskákat, amelyek immunrendszerük a beltenyészet miatt gyenge volt, vírusfertőzés tizedelte meg.
Hírek
Negyedmillió élő angolnát akart elrabolni két dél-koreai egy repülővel.
Hírek
Még a sokat látott kommandósok is rosszul lettek attól a látványtól és bűztől, ami abban a prágai istállóban fogadta őket, ahol nagymacskákat tartottak, vágtak le, nyúztak és főztek meg egy orvkereskedő hálózat tagjai- írta a 444.hu.