Feljelentették a szétlopott erdőgazdaságokat

2016. augusztus 1.

Hírek

Bűncselekményeket tárt fel hat állami vállalatnál a Miniszterelnökség felügyelte ellenőrzési szervezet, a Kehi. A kár elérheti a másfél milliárd forintot – értesült a Népszabadság.

Szerződésbontások a Hortobágyon

2015. március 9.

Hírek

Legalább 14 földbérleti szerződést kell felbontani a Hortobágyi Nemzeti Parkban a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata után – idézte a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a miniszterelnök válaszát az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága Ellenőrző albizottságának mai ülésén.

Földmutyi: darázsfészekbe nyúlt a Kehi

2014. december 6.

Hírek

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal titkosított jelentése arra enged következtetni, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park földpályázatán több pályázó esetében előre lezsírozták a végeredményt – állítják azok az ellenzéki képviselők, akik elolvashatták a dokumentumot.

A Kehi szerint is necces a hortobágyi földpályázat

2014. december 5.

Hírek

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatot végzett a Hortobágyi Nemzeti Park földbérletpályázatainak ügyében. Állítólag arra jutottak, hogy a pályázatok 28 százalékát nem lett volna szabad megkötni, közel 40 esetben pedig valótlan adatokkal pályáztak.

Sikkasztásért nyomoznak az Ökotárs Alapítványnál

2014. augusztus 5.

Hírek

Sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a norvég civil pénzeket kezelő Ökotárs Alapítvány ellen. Az Ökotársnak azokat az iratokat kellene most átadniuk, amelyket korábban nem bocsátottak a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal rendelkezésére, mivel azoknak nem az alapítvány volt az adatkezelője.

Nem jogosult a KEHI a Norvég Civil Támogatási Alap vizsgálatára

2014. május 28.

Hírek

Az EGT/Norvég Alapok kezelését koordináló és felügyelő brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda (FMO) igazgatója ma levelet intézett Lázár Jánoshoz, reagálva az államtitkár azon múlt heti kijelentésére, mely szerint felkéri a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt az alapok vizsgálatára.