Hírek
Kishantos ügye nem kerül az Országgyűlés elé. A parlament mezőgazdasági bizottsága mai ülésén Ángyán József nem kapott szót. Az eddigi bérlő ma nem adta át az állami földeket az NFA-nak. A földekért zajló háború csak most kezdődik.
Hírek
Kishantos ügye nem kerül az Országgyűlés elé. A parlament mezőgazdasági bizottsága mai ülésén Ángyán József nem kapott szót. Az eddigi bérlő ma nem adta át az állami földeket az NFA-nak. A földekért zajló háború csak most kezdődik.
Hírek
A bíróság kötelezte az Nemzeti Földalapkezelő Szervezetet (NFA), hogy adja ki azoknak a nevét, akik pályázat nélkül kaptak használatba állami szántót vagy legelőt. Az NFA hiába hivatkozott az állami szervek titkolózását elősegítő, júniusban kihirdetett törvényre, a bíróság szerint a földhasználók és földjeik listájának kikérése nem számít visszaélésszerű adatigénylésnek.
Hírek
Először félre akarta vezetni a Blikket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA), most pedig a júniusban hatályba lépett „sumáktörvényre” hivatkozva titkolózik. Nem akarják ugyanis elárulni, kik használják azt a mintegy 30 ezer hektár, vagyis félbalatonnyi állami földet, amit pályázat nélkül adott kezelésbe a szerv.
Hírek
Hiába a dagadó botrány, úgy tudni, az új földosztásokon tényleg elvérzik az ország tán legnagyobb biogazdasága. Az érintett mellett megszólaltattuk az előző és a mostani földművelési államtitkárt, valamint a szocik főagráriusát. Rágalmazási per körvonalazódik.
Hírek
Egy frissen nyilvánosságra hozott kormányrendelet értelmében a nyertes földpályázatokat nyilvánosságra kell hozni. Ez azonban csak a jövőre vonatkozik, a korábbi vitás esetek továbbra is rejtve maradnak.
Hírek
Lengyel Szilvia, az LMP vidékpolitikusa az elmúlt hetekben többféleképp is megpróbálta elérni, hogy a kis- és közepes gazdálkodók egyenlő esélyekkel juthassanak állami földhöz. Utolsó lehetőségként az LMP tegnap bírósághoz fordult a kisgazdálkodók érdekeinek védelmében. A nagy értékű állami vagyon hűtlen kezelése már hónapok óta politikai téma, a kormány mégsem tett lépéseket eddig a helyzet kivizsgálására.… Tovább »
Hírek
A kajászói gazdák akcióját az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálja, miután a kormányszóvivői iroda korábban politikai indítékúnak és jogellenesnek nevezte, hogy más földjét kezdték művelni a demonstrálók. A miniszter nem hazudhat a végtelenségig.
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.